Szent Kamill Keresztény Egyesület Hitvallása

A
SZENT KAMILL
KERESZTÉNY EGYHÁZ
VALLÁSTÉTELE AZ IGAZ HITRŐL
ÉS A VALLÁS TANAIRÓL

Tartalomjegyzék

HITVALLÁSUNK ALAPELVEI

I. IGE

II. AZ IGE HIRDETÉSE

III. A SZENTÍRÁS ISTEN IGAZ BESZÉDE

IV. A SZENTHÁROMSÁG

V. "HISZEM A BŰNÖK BOCSÁNATÁT"

VI. ISTEN TÍZPARANCSOLATA

VII. JÉZUS KRISZTUS A MESSIÁS

VIII. FELTÁMADÁS

IX. ELEVE ELRENDELÉS

X. MISSZIÓNK

XI. AZ IFJÚSÁG VALLÁSOS OKTATÁSA

XII. A VALLÁSI FELEKEZETEK EGYMÁSHOZ KÖZELÍTÉSÉRŐL, PÁRBESZÉDÉRŐL SZÓLÓ HITÜNK

XIII. ÜNNEPEINK

Bevezetés

Teljes szívvel és alázattal hirdetjük hitünket az egy igaz Istenben. "nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség,"(1Kor 8,6)

Egyedül Isten törvényéhez ragaszkodunk, abban van bizodalmunk. Amíg a magunk meggyőződésével szemben türelmet várunk és mindenkit párbeszédre hívunk, mi is ugyanezt a türelmet gyakoroljuk más irányzatokkal szemben. Mindenkit a maga egyéni hite boldogít, megtartva az Isten igéjét.

Egyházunk korai protestáns felekezetű

A keresztény vallásnak egyedüli alapja a minden emberi tételtől és tekintélytől függetlenül magyarázandó Szentírás, másfelől a hit által való megigazulás tana, vagyis az a nézet, hogy az üdv minden papi közvetítés s minden érdemünk nélkül, ingyen, Isten kegyelméből adatik.

Az összes elágazásai a protestáns egyháznak abban egyetértenek, hogy a római katolikus egyház csalhatatlan és egyedül üdvözítő voltának ellentmondanak és ebből következően a csalhatatlan pápa és püspökök főhatóságát, Szűz Mária és a szentek segítségül hívását, a szerzetesi és papi fogadalmakat, a búcsújárást, a miseáldozatot, a szentségek hetes számát a tisztítótűzről szóló tant, a jó cselekedetek érdemszerűségét elvetik. A protestánsok két szentséget fogadnak el: keresztséget és az úrvacsorát.

A protestantizmus a kereszténységnek főként Luther Márton és Kálvin János nézeteit, bibliaértelmezéseit hangsúlyozó vallási irányzata. Több, egymástól dogmatikában és egyházi gyakorlatban eltérő felekezet gyűjtőfogalma.

Mi, protestánsok a katolicizmus több tanítását elutasítjuk, főleg a rituális szertartások véghezvitelétől függő üdvösség tanítását. Ezzel szemben a Jézus Krisztus kereszten elszenvedett csereáldozatára épülő kegyelemből fakadó üdvösségben hiszünk.

Eleve elrendelés elve: Egyházunk egyik tanítása a predesztináció, vagy eleve elrendelés. Az ember egyéni sorsa, üdvössége vagy elveszett volta eleve el van döntve, "meg van írva" megmásíthatatlan végzet gyanánt.

Eredendő bűn: Ádám és Éva paradicsomi engedetlensége miatt az emberiség (így minden ember) természete megromlott, ezért mindenki a fogantatása pillanatától kezdve bűnben van, majd bűnben születik meg, ez az eredendő bűn eleve képtelenné teszi az embert minden jóra.

A megigazulás hit által történhet, nem lehetséges a hívő saját erejéből, és érdemszerző cselekedetek alapján. A korai protestánsok közé soroljuk a Luther fellépését megelőző, de hasonló eszméket hirdető mozgalmakat. Mi, hitünkben ehhez a vallási felekezethez tartozónak valljuk magunkat. Vallástanunk legfőbb tétele a Biblia tekintélye. A szentírás olvasása által új világosságot nyerve, a szentírás igazságait olvasás és magyarázás által terjeszteni.

HITVALLÁSUNK ALAPELVEI

I. Ige

II. Az ige hirdetése

III. A Szentírás

IV. Szentháromság

V. Bűnbocsánat

VI. Tízparancsolat

VII. Jézus Krisztus a messiás

VIII. Újjászületés, feltámadás

IX. Eleve elrendelés

X. Misszió

XI. Az ifjúság vallási oktatása

XII. Vallási felekezetek egymáshoz közelítése

XIII. Ünnepeink

Hitünk legfontosabb igazságainak összefoglalását az Apostoli Hitvallás fejezi ki. Ez a hitünk szabálya. Nem csak hitvallás, hanem imádság is: Isten titkainak imádó szemlélése, hálaadás a kinyilatkoztatott igazságokért és Istennek szóló hűség-nyilatkozat.

A krisztusi igazságok ismerete nélkül nincs keresztyén élet. Egyre jobban meg kell ismernünk hitünket. A legfontosabb igazságok foglalatai a Hitvallások.

A hit elemei

A hit az ember helyes, egészséges lelki magatartása Isten iránt.

"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." (Zsid 11,1) A bibliai értelemben vett hit alapját tehát egy nagyon is erős, világos, értelmes meggyőződés képezi, nem pedig valamilyen bizonytalan "elhívés".

A hit személyes bizalom kialakulása Isten iránt, a feltétel nélküli bizalom az Ő mindenható, teremtő hatalmában és erkölcsi jellemében, igazságosságában és irgalmasságában. Ennek az Isten hatalmába és szeretetébe vetett hitnek a végeredménye a hit Isten ígéreteiben.

Az alázat. A hit cselekvése. Jakab apostol írja, hogy amíg cselekedet nincs, addig még nem lehet teljes hitről beszélni. (Jak 2,17-26) A hit cselekvése logikusan következik az előzőekből: ha valakinek teljes bizalma van Istenben, az Ő ígéreteiben, viszont nincs bizalma önmagában, a saját értelmében és erejében, akkor ennek eredményeként rábízza magát Istenre, átadja magát neki, hogy Ő cselekedjen benne és általa. Az igazi alázat az engedelmesség. Isten előtt meghajolva kell elfogadni mindent, "Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted" (Lk10,21), így lesz az Isten igéje az a mérce, amelyhez minden embernek mérettetnie kell magát. Maga Jézus is az alázat útján járt. "Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek."(Mt 11,29)

A mély hála, a szeretet elmélyülése Isten iránt azért, amit hit által az emberben és az ember által cselekszik. A hitnek ez az utolsó lépése is próbára teszi és kimutatja az ember erkölcsi minőségét. Csak az énszeretet minden megnyilatkozását megutálni és megtagadni kész ember válaszol hálával Isten kegyelmének cselekvésére. "Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni." (Kol 4,2) "Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;" (Fil 4,6)

A megtérés nem más, mint az előbbiekben bemutatott teljes hit megszületése, kifejlődése az emberben, odafordulás Istenhez. Ugyanezt a lelki eseményt újjászületésnek is nevezi az Írás, amely Isten munkája az ember életében. Az újjászületés, mint a testi születés, egy ponton történik, és ez a pont a megtérés. Jézus azt mondja Nikodémusnak: ezt pedig nem lehet kierőszakolni, nem lehet semmivel sem kiérdemelni. Ez Isten műve.

Ám a parancsokat megtartó ember sem tökéletesen tiszta és jó Isten előtt (Zsolt 51). Szívünknek szüksége van a változás, javulás kegyelmére, ezért fordul hozzánk Isten: "Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek:" (Ez 36,26).

Egyedül a hit

1. Hit által igazulunk meg Isten előtt. Egyszer majd meg kell állnunk Isten ítélőszéke előtt, be kell mutatnunk életünket. De naponként is szembenézünk a kérdéssel: mit adhatunk Istennek, ami kedves előtte? Isten valamit nekünk tulajdonít: a hitet.

A reformátori tanítás, hogy egyedül hit által igazulhatunk meg, azt jelenti, hogy az embernek ki kell zárnia mindent, amiről azt véli, hogy érdeme lehet.

Jócselekedeteinkkel nem kérkedhetünk, azért sem, mert a mérlegen a rosszak többet nyomnak. Különben is, a mi jócselekedeteinkbe belevegyül az érdemszerzés, az, hogy ezekkel tetszelgünk magunk és mások előtt, hogy viszonzást várjunk az emberektől.

A böjtöt, az aszkétikus életmódot sem tekinthetjük fizetőeszköznek.

Ma már különös, de a 16. században megtörtént, hogy az egyház bűnbocsátó cédulákat árult, amelyekről azt tartotta, hogy ezekkel meg lehet vásárolni az üdvösséget. A reformátorok, főképpen Luther Márton és mások, ez ellen is felemelték szavukat.

Istennek az üdvösségért semmit sem adhatok, de Ő nekünk tulajdonítja a hitet.

2. A Heidelbergi Káté (21. felelet) az igaz hitről azt mondja, hogy az biztos ismeret, azaz meggyőződés, hogy Isten beszéde, amelyet a Szentírásban kijelentett, igaz. Továbbá, hogy az igaz hit szívbeli bizodalom, azaz életem rábízása Istenre. E kettőhöz tegyük hozzá, hogyfeltétlen engedelmesség, amely a biztos ismeretből és a szívbeli bizodalomból származik. Legjobb példa Ábrahám, akit Isten elküldött, hogy letelepedjék Kánaánban. Ő igaznak tartotta Isten szavát, bízott abban, hogy ott lakhelyet talál és azonnal engedelmeskedett, elindult az Isten által megjelölt helyre. Erről azt olvassuk, hogy hitt Ábrahám, és ezt neki Isten igazságul tulajdonította. (1Mózes 12,1-6 és 15,6)

3. Szemléltessük ezt három hasonlattal. A hit kar, amelyet felnyújtok Isten felé, hogy Krisztusba fogózva az Atya kegyelmét elfogadjam. A hit szem, amellyel másképp látom Istent, magamat, a világot, a mostani életet és az örök életet. A hit gyökér, amelyet Istenbe eresztek, és tőle szívom életem táplálékát. De a kar semmit sem ér, ha nincs benne erő, de ha a látóideg meggyengül, világtalan maradok, ha a gyökér elszárad, a fa elkorhad. Az, hogy templomba járok, hogy sőt még az is, hogy imádkozom, csak akkor ér valamit, ha teljes meggyőződéssel, hittel teszem.

4. A hit minőségéről még három dolgot kell elmondanunk. Először azt, hogy a hit nem állandósult állapot, hanem viszonyulás. A legerősebb hitű ember sem mondhatja el magáról, hogy mindig, minden körülmények között egyformán hisz. A hitnek vannak apályai és dagályai. A hit ingázás Isten és önmagam között, Isten és a világ között. Figyeljünk fel arra, hogy mit mondott egy Jézus által meggyógyított gyermek apja: "Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!" (Mk 9,24) Másodszor: a hit többlet. Lehet, hogy találkozunk olyan, a hiten kívüliekkel, akik maradiaknak tekintenek minket, és nemegyszer természettudományos ismereteikre hivatkoznak. Válaszunk: mi is rendelkezünk ezekkel az ismeretekkel, de mi többet tudunk, azt, hogy az egész világ, a maga természeti törvényeivel, Isten kezében van. Ez a mi többletünk, ezzel vagyunk mi gazdagabbak, mint ti. Kell tudnunk - harmadszor -, hogy mi a hit haszna. Pál azt mondja, hogy az igaz ember hitből él (Róm 1,17). Van egy éléskamránk, abba gyűjtjük és tartogatjuk a táplálékot. Amikor éhesek vagyunk, akkor kinyitjuk a kamra ajtóját és megterítjük az asztalt. Hitünk mindenkor lelki eledel, de a nagy nyomorúságban, amikor erőt kellene valahonnan nyernünk, akkor kérjük Istent és ő megajándékoz a hittel. Mert a hit Isten ajándéka.

"Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való hit által" (Róm 3,24)

I. IGE

Az Ige a bibliai könyveknek a hagyományok által elterjedt gyűjteménye, Istennek szava, beszéde, kijelentése. Istennek az ótestamentumi prófétákhoz s szentírókhoz, majd az újszövetségben az evangélistákhoz, apostolokhoz intézett kijelentései De van az igének egy más értelme is. A héber dabar szó jelent beszédet, de egyszersmind eszmét is; az Alexandriában élt zsidók Krisztus ideje körül a görög logosz szónak is ezt a kettős értelmet adták: szó, beszéd, eszme, idea; majd az ideát Platón értelmében vették, mely által a világ teremtetett, majd Krisztust nevezték logosznak, Isten fiának. Így azután a magyarban is az ige alatt értendő Krisztus is. "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.".Így kezdődik János evangéliuma. Isten igéje hozta létre a világot. De még jobban megvilágosodik ez a prológus azokkal az elképzelésekkel kapcsolatban, amelyek az isteni bölcsességről alakultak ki a zsidóságban. Ez a bölcsesség, amely már a teremtés előtt is élt, amely által teremtetett minden, amely már régóta változatos, feszültségekkel teljes kapcsolatban volt ezzel a világgal, de különösen Izráellel (Jn 1,5.9-12), személyes alakban, Jézusban lépett színre. (Jn 1,14) De mivel nem a bölcsességről, hanem az igéről van szó, tudatosan választotta az evangélium írója ezt a fogalmat (görögül logos), amely az akkori filozófiában a mindent átható isteni értelmet jelentette. Jézus személyében ez jelent meg az egész világ előtt. Így vált nyilvánvalóvá Jézus igénye a világra is.

"Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14)

Minden keresztény kötelessége megbizonyosodni az igazságról, és megélni azt az életmódot és Istenimádatot, amit a Biblia meghatároz. Továbbá keresztényi kötelesség Jézus Krisztust úgy követni, mint ahogy ő földi és égi létében azt bemutatta. Feladatunk minden embert a megtéréshez és megújuláshoz hívni.

A szent iratokhoz és az apostoli tanításhoz való hűség

1. Péter apostol azt mondja, hogy a szent iratok nem magyarázhatók egyéni tetszés szerint. (2Pét 1,20) Ez okból mi nem helyeslünk akármiféle írásmagyarázást, tehát nem ismerjük el igazi és valódi írásmagyarázásnak azt, amelyet a római egyház véleményének neveznek. Csakis azt az írásmagyarázást ismerjük el igazhitűnek és valódinak, amely magokból a szent iratokból van merítve, amely a hit és szeretet szabályával megegyező, és főképpen Isten dicsőségére s az emberek üdvösségére szolgál.

2. E szerint mi nem becsméreljük a görög és latin egyházi atyák írásmagyarázatait, sem az ő vitatkozásaikat és a szent dolgokról való értekezéseiket - amennyiben a szentírással megegyeznek - nem vetjük el; de kíméletesen elfordulunk tőlük, ha észrevesszük, hogy a szent iratoktól eltérő, vagy ezekkel ellenkező dolgokat adnak elő. És nem gondoljuk, hogy ezzel valami méltatlanságot követünk el ellenük; mert ők magok mindannyian egyértelműleg azt akarják, hogy irataikat ne tekintsük egyenlőknek a kánoni iratokkal, sőt inkább azt parancsolják, hogy vizsgáljuk meg: mennyiben egyeznek, vagy ellenkeznek azok a szent iratokkal, és követelik, hogy amik a szentírással megegyeznek, azokat elfogadjuk, amik pedig attól eltérnek, azokat mellőzzük. Hasonló módon tárgyalandók az egyházi gyűlések határozmányai, vagy kánonai is. Annakokáért nem tűrjük, hogy vallási vitákban, vagy hitbeli dolgokban, az egyházi atyák puszta nyilatkozataival, vagy az egyházi gyűlések határozmányaival, még kevésbé, hogy a bevett szokásokkal, vagy valami régi eredetű rendelettel zaklassanak bennünket.

3. Hitbeli dolgokban tehát nem ismerünk el más bírót, csak egyedül az Istent, aki a szentírásban kijelenti, mi az igaz, mi a hamis, mit kell követni, mit kell kerülni. E szerint mi csakis a lelkiképpen gondolkozó embereknek, az Isten beszédéből merített nézeteibe nyugszunk bele.

Bizonyára Jeremiás és a többi próféták komolyan kárhoztatták a papok ama gyűléseit, melyeket ők az Isten törvénye ellenére hívtak egybe; egyszersmind gondosan arra is intettek, hogy ne hallgassunk azokra az atyákra és ne induljunk el azoknak az útján, akik saját találékonyságuk szerint járva, az Isten törvényétől elpártoltak.

4. Hasonlóképpen megvetjük az emberi hagyományokat, amelyeket bár szépen hangzó címekkel ékesítenek föl, mintha isteniek és apostoliak volnának, melyeket az apostolok élő szóval és talán az apostoli férfiak kezével adtak volna által az utánuk következő püspököknek és az egyháznak: ámde, ha a szent iratokkal összehasonlítjuk őket, ezektől eltérnek és ebből a különbözőségekből bebizonyosodik róluk, hogy teljességgel nem apostoliak.

Mert valamint az apostolok, egymástól különböző dolgokat nem tanítottak: éppen úgy az apostoli férfiak, az apostolok tanításával ellenkezőt nem hirdettek. Sőt istentelen dolog volna azt állítani, hogy az apostolok élő szóval olyasmiket tanítottak, amik az ő irataikkal ellenkeznek. Pál apostol világosan mondja, hogy ő minden egyházban ugyanazt tanította; (1 Kor. 4,17) és más helyütt ezt mondja: Nem írunk nektek mást, mint amit olvastok, vagy jól ismertek. (2 Kor. 1,13) Másutt ismét bizonyságot tesz arról, hogy ő és tanítványai (tudniillik az apostoli férfiak) ugyanazon úton járnak és ugyanazon Lélek szerint cselekszenek mindent. (2 Kor. 12,18) A zsidóknak is voltak hajdan ősi hagyományaik, a melyeket azonban szigorúan megcáfolt az Úr, bebizonyítván, hogy azoknak megtartása az Isten törvényére nézve ártalmas, és hogy ezekkel hiába tisztelik az Istent. (Mt 15,9 Mk 7,7)

Az ima szerepe

Az imádság a hit beszélgetése Istennel. Az imádságban hálát adunk Istennek jótéteményeiért, dicsérjük szeretetéért, és gyermeki egyszerűséggel tárjuk elébe kéréseinket. Joggal mondhatjuk: az imádság a lélek lélegzetvétele. Ez tehát egy hallatlanul nagy lehetőség, amelynek kihasználásán múlik az ember életének az áldása. (Zsolt 62,9; 118,5; 145,18; Róm 12,12; Fil 4,6; 1Thessz 5,17)

Hiszünk a csendes, személyes imádság erejében, amikor személyes ügyeinket tárjuk Isten elé. Különleges áldás nyugszik az ilyen fajta imádságon. Az ima nem valamiféle misztikus varázslat, hanem tudatos, értelmes lelki történés. A Biblia világos magyarázatot ad mibenlétéről és gyakorlati jelentőségéről. Mégis sok minden csoda és titok marad vele kapcsolatban. Titok és csoda mindenekelőtt az, hogy Isten, végtelen nagyságában, kész teljes szívvel figyelni egyetlen emberre, aki bármikor és bárhonnét is, őszinte hittel kíván Őhozzá szólni, Tőle kérni. Jézus így szólt erről: "Te, pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." (Mt 6,6)

Ehhez az ember őszinte hite, és a segítségül hívás lelki magatartása kell. A valódi imádkozáshoz, vagyis az Istennel való tényleges kapcsolatba lépéshez az ember vágyakozásán kívül teljes belső egyszerűség és őszinteség kell, és a Biblia kijelentései által felismert személyes bűnök megbánása, a tőlük való szabadulás igaz vágya és kérése kell.

A közös imádságokon, a közösség nevében egy személy, mint szószóló, a közös ügyeket viszi Isten elé. A csendben együttimádkozók záró ámenje erősíti meg az elmondottakat. Az Újszövetségben gyakran az egész gyülekezet imádkozott, mert hatalmas erő származik a közös imádságból. Olykor maga Jézus is imádkozott a tanítványai körében. (Mt18,19-20, ApCsel 1,14; 2,42; 47; 24-31; 12,5; Róm 12,12; Kol 4,2; 1Thessz 5,17) Mindent imádsággal kellene kezdeni (az evést, a munkát, a bibliaolvasást). Kiváltképpen kezdjünk és fejezzünk is be imával minden napot. Egyáltalában, ahol két vagy három istenfélő ember csendes együttlétben találkozik, imádkozzanak mindenkor együtt, és akkor áldás származik tőlük a házra, a gyülekezetre és az egész világra.

Az imádás, amely a legmagasabb rendű imádság, mert akkor nem a mi dolgainkra gondolunk, és nem ezekről szólunk, hanem csak Istenre és Jézus Krisztusra és az Ő Golgotán elvégzett áldozatára tekintünk. Imádjuk Őt a kereszten elvégzett áldozatáért, és Istent, a mi Atyánkat, megfoghatatlan szeretetéért, amellyel odaadta értünk a Fiát. Az imádás már itt a földön kezdődik, és folytatódik mindörökké a mennyei dicsőségben. (Jn 4,20-24; Ef 1,3-14; Kol 1,12-22; 1Pt 1,3-4; Jel 5,8-14; 1,5-6)

A hálaadás, amikor szívből megköszönjük az Úrnak minden testi és szellemi ajándékát. (Lk 24,30; Jn 6,11; Kol 4,2; 1Thessz 5,17-18)

A közbenjárás, amikor a hívő testvérek testi-lelki nyomorúságait és egyéb ügyeiket visszük Urunk elé. Imádkozzunk az evangélistákért, pásztorokért és tanítókért, ifjúsági- és gyermekmunkáért, de a kórházakban, az árvaházakban és az öregek otthonában dolgozókért is. Végül nyomatékosan járjunk közbe saját helyi gyülekezetünkért. Ugyanígy imádkozzunk minden emberért. (2Móz 32,30-34; 1Sám7,8; 12,23; Dán 9,3-11; Mt 9,38; ApCsel 12,5; Ef 3,14-21; Kol 4,3-4; Zsid 13,17-19; Jer 19,7; 1Tim 2,1-4.)

A kérő imádság, amelyben Istentől kérjük bűneink bocsánatát és megszenteltetésünket, vagy meghatározott belső és külső dolgaink kielégítését. (Zsolt 51,1-12; Ézs 38,2-5; Fil 4,6.)

"És aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el."

(Jn 6,37)

"Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja."

(Zsolt 145,18)

"Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél."

(Zsolt 138,3)

"Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem."

(Zsolt 34,5)

Amikor átadjuk Istennek az életünket, és az Úrral azonosulunk, örök életet fogadunk be a szívünkbe, Isten belép az életünkbe. Jézus által elfogadjuk, az Ő kiontott vérét, amellyel kifizetette, az emberiség adósságát, véren megvásárolt hívők vagyunk, Isten vásárolt vissza minket Önmaga számára. Ez azt is jelenti, hogy Isten szántóföldjévé váltunk, vagyis a szellemünk, a lelkünk, a testünk Isten tulajdona, bár önálló akaratunk van mindenben, Isten meghagyta az embernek a szabad döntés jogát, még az üdvösségét is szabad akaratából kell megtennie, de az Ő akarata mindnyájunk számára a megszentelődés, a Lélek gyümölcseiben való növekedés! Az Ő akarata, hogy megismerjük az Igét, megismerjük az igazságot, és ne szomorítsuk meg a Szentlelket haraggal, gyűlölettel, irigységgel, megbocsátatlansággal, ezek Isten igazságát nem munkálják. Isten a forrásunk, aki betölti minden szükségünket, Isten használ eszközöket, illetve embereket, hogy megsegítsen minket, de a forrásunk Isten!

Azok az emberek, akik segítenek nekünk, Isten eszközévé válnak. De ők csak eszközök, és nem források az életünkben. Meg kell értenünk, nem az emberek, hanem Isten tölti be szükségeinket, Istenre nézek, aki megígérte, hogy betölti minden szükségemet, az Ő gazdagsága szerint.

Őbenne bízunk! Ő a szívek vizsgálója, Ő, tudja, mire van szükségünk! "Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek." (Lk 6,38)

A hit, a remény, a cselekvés tárgyában mindig úgy kell a mi Urunk szeretetének érvényesülnie benne, hogy bárki fölfoghassa: a tökéletes keresztyén erény bármely cselekedete nem máshonnan ered, mint a szeretetből, és nincs más célja, mint a szeretet.

Az imádkozásról

XLV. ÚRNAPJA. 116. K.: Miért szükséges a keresztyéneknek imádkozni? F.: Azért, mert ez a legfontosabb része annak a háládatosságnak, melyet Isten tőlünk kíván. És mert az Ő kegyelmét és Szent Lelkét csak azokkal közli az Isten, akik azt szív szerinti fohászkodással szüntelenül kérik és neki azért hálát adnak. Zsolt 50: 14, 15: 5; Móz. 4: 29; Máté 7: 7; Luk. 11: 13: Jak. 1: 5, 6; Zsolt. 50: 23: Zsid. 13: 15; 1. Thess. 5: 17. 117. K.: Mi szükséges ahhoz az imádsághoz, amelyet kedvel az Isten és meg is hallgat? F.: Először az, hogy egyedül csak ahhoz az egy igaz Istenhez könyörögjünk mindazért, aminek kérését megparancsolta nékünk: aki Igéjében jelentette ki magát. Másodszor, hogy szükségünket és nyomorúságunkat teljes valójában és alaposan megismerjük. hogy így megalázzuk magunkat Ő Felségének színe előtt. Harmadszor, hogy bár méltatlanok vagyunk rá, mégis erős: bizalommal legyünk afelől, hogy imádságunkat az Úr Krisztusért bizonyosan meghallgatja, miként azt meg is ígérte nekünk az Ő Beszédében. Zsolt. 81: 10; Máté 4: 10; 1; Ján. 5: 14; Siralm 3: 41; Zsolt. 145: 18; Lukács 18: 13; 15: 17, 19; Esdr. 9: 6; Dán. 9: 17, 18; Eféz. 9: 12; Zsid. 10: 19, 22; János 14: 13, 15; 17: 16, 23. 118. K.: Isten parancsolata szerint: miért kell imádkozni hozzá? F.: Minden lelki és testi szükségeinkért, melyeket az Úr Krisztus abban az imádságban foglalt össze, melyre Ő maga tanított meg minket. Máté 6: 33; Zak. 10: 1; Máté 6: 9-13; Luk. 11: 2-4; Jak. 1: 17. 119. K.: Melyik az az imádság? F.: Mi Atyánk ki vagy a mennyekben! 1. Szenteltessék meg a Te neved. 2. Jöjjön el a Te országod. 3. Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. 4. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. 5. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. 6. És ne vigy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert Tied az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen. Máté 6: 9-13; Luk. 11: 2-4.

XLVI. ÚRNAPJA. 120. K.: Miért parancsolja Krisztus, hogy úgy szólítsuk meg Istent: "Mi Atyánk"? F.: Hogy az első pillanattól, mindjárt imádságunk kezdetén felköltse bennünk az Isten iránti gyermeki félelmet és bizalmat, mely kell, hogy imádságunk alapja legyen; ugyanis azt, hogy Isten Atyánkká lett a Krisztus által és hogy sokkal kevésbé fogja tőlünk megtagadni azt, amit tőle hittel kérünk, mint a földi atyáink, akik pedig nem tagadják meg tőlünk a földi dolgokat. Ézs. 65: 15, 17: 66; 2. Luk. 11: 11; Jak. 1: 6-9; Ján. 1: 12; Eféz 1: 5, 6; Máté 7: 9-11; Zsolt. 103: 13; Ézs. 49, 15, 16. 121. K.: Miért következik erre ez: "Ki vagy a mennyekben"? F.: Hogy Isten mennyei Felségéről ne gondoljunk földi dolgokat. És hogy testünk és lelkünk minden szükségleteit az Ő mindenhatóságától várjuk. 1. Kir. 8: 27; Csel. 17: 24, 25; 2. Krón. 20: 6; Róm. 10: 12.

XLVII. ÚRNAPJA. 122. K.: Melyik az első kérés? F.: "Szenteltessék meg a Te neved". Vagyis: Add meg nekünk először, hogy Téged igazán megismerjünk és minden Te munkáidban, melyekből mindenhatóságod, bölcsességed, jóságod, igazságosságod, könyörületességed és igaz voltod világosan kitetszik: Téged szenteljünk meg s dicsőítsünk és magasztaljunk. Azután, hogy úgy irányozzuk és intézzük egész életünket, minden gondolatunkat, beszédünket és tetteinket, hogy miattunk ne káromoltassék a Te neved, sőt inkább tisztelet és dicséret szálljon reá. Róm. 11: 33; Eféz. 1: 16, 17: 5; Móz. 3: 24; Róm. 1: 19, 20; Zsolt. 104: 24, 25: 10. 136: 1-3; Dán. 9 14; Zsolt. 103: 8. 36: 6, 111: 7, 51: 17, 31: 4; Máté 5: 16; Ján. 17: 3: Jer. 9: 24, 31: 33-34; Máté 16: 17; Jak. 1: 5; Luk. 1: 46-47, 68-69.

XLVIII. ÚRNAPJA. 123. K.: Melyik a második kérés? F.: "Jöjjön el a Te Országod". Azaz: vezérelj minket úgy a Te Igéddel és Lelkeddel, hogy egyre jobban engedelmeskedjünk neked. Tartsd meg és növeljed a Te Anyaszentegyházadat. Pusztítsd el az ördög munkáit és minden ellened feltámadt hatalmat, minden gonosz tervekkel egyetemben, melyek a Te szent Beszéded ellen gondoltattak ki. Míglen eljövend a Te országod tökéletessége, amikor Te leszel mindenekben. Máté 6: 33 Zsolt. 25: 4, 5, 143: 10; 51: 20: 122 6-7; Róm. 16: 20; Zsolt. 129: 5: 83: 4-6; Jelen. 22: 17, 20; 1. Kor. 15: 24. 28: 1. Ján. 3: 8; Róm. 8: 22-23.

XLIX. ÚRNAPJA. 124. K.: Melyik a harmadik kérés? F.: "Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is." Vagyis: adjad, hogy mi és minden ember megtagadjuk saját akaratunkat és minden ellenmondás nélkül a Te egyedül jó akaratodnak engedelmeskedjünk, hogy így tisztét és hivatását mindenki olyan készséggel és hűséggel végezhesse és tölthesse be, akárcsak az angyalok az égben. Máté 16: 24; Ef. 5: 10; Zsolt. 141: 4, 119: 33--35, 133; Csel. 21: 14; Róm. 12: 2, 11; Jelen 3: 16, 19; Zsolt. 103: 20, 21; Tit. 2: 11-12; Luk. 22: 42; 1. Kor. 7: 24.

L. ÚRNAPJA. 125. K.: Melyik a negyedik kérés? F.: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma." Azaz gondoskodj testünknek minden szükségletéről, hogy így megismerjük, hogy Te vagy az egyedüli forrása minden jónak. És hogy sem a mi gondoskodásunk és munkánk, sem pedig a Te adományaid nem lehetnek hasznunkra a Te áldásod nélkül; ami miatt is elvonjuk bizodalmunkat minden teremtménytől és egyedül csak Beléd vetjük. Csel. 17: 27; Máté 6: 26; Zsolt. 85: 13; 145: 15, 16; PéId. 30 7, 8; Zsolt 65: 3; Csel. 14: 15, 17; 5. Móz. 8: 3; Zsolt 127: 1, 2; Péld. 10: 22; Agg. 1: 6; Zsolt. 55: 23; 62: 9, 146: 3-7; 1. Tim. 6: 17; Jak. 1: 17; 1. Kor. 15: 58; Jer. 15: 5, 7.

LI. ÚRNAPJA 126. K.: Melyik az ötödik kérés? F.: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek." Vagyis: Krisztus véréért ne számítsd be nékünk, szegény bűnösöknek, a mi vétkeinket, sem azt a gonoszságot, mely állandóan bennünk van, miként mi is érezzük a Te kegyelmednek azt a bizonyságát magunkban, hogy erős az elhatározásunk, miszerint szívből megbocsássunk a mi felebarátainknak. 1 Ján 2: 1; Máté 26: 28; Róm. 4: 7, 8, 7: 23-25; Zsolt. 25: 7; 51: 3-11; Mt. 18: 35; Luk. 11: 4; Róm. 8: 1; Mt. 6: 14.

LII. ÚRNAPJA. 127. K.: Melyik a hatodik kérés? F.: "Ne vigy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól." Azaz: mivel magunkban olyan gyarlók vagyunk, hogy egy pillanatig sem állhatunk meg és ezt tetézi még a mi halálos ellenségeinknek, az ördögnek, a világnak és a mi saját testünknek szünet nélküli ostroma, óh Te tarts meg azért és erősíts Szent Lelkednek ereje által, hogy ebben a lelki harcban el ne essünk, hanem állandóan erősen ellenállhassunk, mígnem végre teljes diadalra jutunk. Máté 26; 41: Róm. 8: 26; Ján. 15: 5; 1 Pét. 5: 8; Luk. 22: 31, 32; Eféz. 6: 12; Péld. 1: 10; Ján. 15; 19; 1. Ján. 2: 15, 16; Gal. 5: 17; Zsolt. 108: 14; Ján. 15: 19; Róm. 7: 23; Márk 13: 33; 1. Thess. 3: 13; 5: 23; Jak. 1: 14; 2. Kor. 12: 8, 9; Eféz. 3; 14, 16; 6: 10, 11, 18; Róm. 16: 20. 128. K.: Miképpen rekeszted be imádságodat? F.: "Mert Tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké:" Vagyis: azért kérjük Tőled mindezeket, mert Te, aki Királyunk vagy és rendelkezel mindenek felett: akarsz is és meg is tudsz adni nekünk minden javakat és ezeket is azért, hogy ne mireánk, hanem a Te szent nevedre térjen örök dicsőség. Róm 10: 12; Ján. 14: 13; Zsolt. 5: 3; 115: 1, 2; 2. Krón. 20: 6; 1. Krón. 29: 11. 12; Ézs. 37: 20; Dán. 9: 19; 2. Pét. 2: 9; Jer. 33: 8-9. 129. K.: Mit jelent e szócska: "Ámen?" F.: Az "Ámen" ezt jelenti: igazán és biztosan meglesz. Mert sokkal bizonyosabban meghallgatja Isten az én imádságomat, mint ahogy szívemben érzem, hogy ezt kívánom Tőle. Kor. 1: 20; 2. Tim. 2: 13.

Soli Deo Glória! Istené egyedül a dicsőség!

Hitünk megvallása

Az Egyház hite: a Hiszekegyben megvalljuk, a liturgiában ünnepeljük, a parancsok megtartásában és az imádságban megéljük. A hit az ember válasza Istennek, aki kinyilatkoztatja és neki ajándékozza önmagát, és világosságot ad az élete végső értelmét kereső embernek. Az ember Istentől és Istennek teremtetett. Ezért csak Istenben találjuk meg az igazságot. Isten közel van hozzánk, a szívünkben él, s mi benne élünk, mozgunk és vagyunk. (ApCsel 17,26-28)

Az ember hite alapján vallásos lény. Mivel az ember Istentől jön és Istenhez megy, csak akkor él teljes emberi életet, ha szabadon kapcsolatban él Istennel.

Az egy és igaz Istent, Teremtőnket és Urunkat művei által az emberi értelem természetes fényével bizonyosan meg lehet ismerni. Ezért a hívők tudják: Krisztus szeretete sürgeti őket, hogy az élő Isten világosságát elvigyék azokhoz, akik nem ismerik vagy visszautasítják Őt.

Isten teljesen szabad döntéssel kinyilatkoztatja és odaajándékozza magát az embernek, kinyilatkoztatja misztériumát, jóságos tervét, melyet Krisztusban öröktől fogva minden ember számára elgondolt. Tervét azáltal nyilatkoztatta ki teljesen, hogy elküldte szeretett Fiát, a mi Urunkat Jézus Krisztust és a Szentlelket. Az embereknek Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentlélekben útjuk nyílik az Atyához. Amikor Isten kinyilatkoztatja magát, az embereket képessé akarja tenni arra, hogy Neki válaszoljanak, Őt megismerjék, és sokkal jobban szeressék, mint arra önmaguktól képesek volnának. Isten fokozatosan közli magát, történelmi korszakokon keresztül készíti elő az embert annak a természetfölötti kinyilatkoztatásnak fogadására, melyet önmagáról ad, és amely a megtestesült Ige, Jézus Krisztus személyében és küldetésében éri el csúcspontját. Isten Igéje az emberben lakozott és az Ember Fiává lett. Isten, aki az Ige által teremt és tart fönn mindent, a teremtett dolgokban állandóan tanúskodik az embereknek önmagáról, és ezen felül, mivel meg akarja nyitni a természetfölötti üdvösség útját, kezdettől fogva kinyilvánította önmagát

"Őáltala" létezik a mindenség és a Föld is (Kol 1,16; Zsid 1,2), "Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." (Jn 1,3). Isten szeretetből és fejlődésre, szabadsággal és értelemmel felruházottan teremtette meg az embert, és elébe állította a Fiút, hogy a saját Teremtője legyen a példaképe.

A keresztény hit semmi olyan "kinyilatkoztatást" nem fogadhat el, mely felülmúlni, vagy javítani akarja azt a kinyilatkoztatást, melynek beteljesedése Krisztus. Egyházunk a maga tanításában, életében és istentiszteletében megörökíti, és az összes nemzedéknek tovább adja mindazt, amit hisz. Így az önközlés, melyet az Atya Igéje által a Szentlélekben valósított meg, jelenvaló és tevékeny marad az Egyházunkban.

22. K.: Mit kell tehát hinni a keresztyéneknek? F.: Mindazt, ami az Evangéliumban ígértetik nekünk. Amire minket a mi közönséges és kétség nélküli keresztyén hitünk tételei egy hitvallásban tanítanak meg. Ján. 20: 31; Márk 1: 15; Máté 28: 19. 23. K.: Melyek e mi hitvallásunk tételei? F.: 1. Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. 2. És Jézus Krisztusban, Ő egyszülött fiában, mi Urunkban 3.. Ki fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától. 4. Szenvede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghalt és eltemetteték, szálla alá poklokra. 5. Harmadnapon halottaiból feltámadott. 6. Felméne mennyekbe, ül a mindenható Atya Istennek jobbján. 7. Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. 8. Hiszek Szent Lélekben. 9. Hiszek egy közönséges keresztyén Anyaszentegyházat, a szenteknek egyességét. 10. Bűneinknek bocsánatát. 11. Testünknek feltámadását. 12. És az örök életet.

VIII. ÚRNAPJA. 24. K.: Hány részre osztható fel ez a hitvallás? F.: Háromra. Az első szól az Istenről, mint Atyáról és a mi teremtetésünkről. A második az Istenről, mint Fiúról és a mi megváltatásunkról. A harmadik Istenről, mint Szentlélekről és a mi megszenteltetésünkről. 25. K-: Mivel csak egyetlenegy isteni Lény van, miért beszélsz az Atyáról, Fiúról és Szentlélekről? F.: Mert úgy jelentette ki magát Isten az Ő Igéjében, hogy ez a három különböző Személy: az egyedüli, valóságos és örök Isten. 5. Móz. 6: 4; 1. Kor. 8: 4; Máté 28: 19: 1. Ján. .5: 7; 2: Kor: 13: 13; Ef. 4: 6; Ézs. 48: 16; Gal. 4: 6; Ef. 2: 18; Tim. 3: 5. 6.

Az Atya Istenről és mi teremtetésünkről

IX. ÚRNAPJA. 26. K.: Mit hiszel e szavakkal: Hiszek egy Istenben; mindenható Atyában, mennyeknek és földnek teremtőjében? F.: Azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus örökkévaló Atya, aki a mennyet és földet minden benne lévővel semmiből teremtette és örök tanácsa és gondviselése által mindezeket még most is fenntartja és igazgatja: az Ő Fiáért, Krisztusért, nékem Istenem és Atyám. Akire annyira rábízom magam, hogy semmit sem kételkedem a felől, hogy összes testi és lelki szükségeimről gondoskodik. Sőt javamra fogja fordítani mind azt a rosszat, amit e siralomvölgyben rám bocsát. Mert megteheti azt, mint mindenható Isten. És meg is akarja cselekedni, mint hűséges Atya. 1. Móz. 1: 2; Ef 1: 5: Csel. 4: 24, 14: 15; Zsid. 1: 8; Ef. 1: 11; Zsolt. 104: 27-30; 148: 5-6; Éf. 1: 5-6; Ján 20: 17; Zsolt. 118: 8; Péld. 3: 5; Zsolt. 29; Zsid. 12: 10-11; Zsolt. 135: 5--6; 103: 13; Máté 7: 11; Máté 6: 25, 26, 32. 33; Luk. 12: 22; Róm. 8: 28.

II. AZ IGE HIRDETÉSE

Az evangélium hirdetése nem mindig számíthat meghallgatásra, de ez nem tántoríthat el minket attól a céltól, hogy az emberekhez elvigyük az igazságot: "hirdesd az igét, állj elő vele"(2Tim 4,2a);"Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat."(2Tim, 4,5)

"Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15)

"Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem." (Lk 10,16)

"Aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött." (Jn 13,20)

"A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által" (Róm 10,17)

Mint keresztényhívők mindennapjainkban terjesztjük a keresztény hitet. Istentiszteletünket rendszerint vasárnap délután és a 13-as pontban felsorolt ünnepeken tartjuk.

Szokásainkban azt valljuk, hogy mindent el kell törölni az egyházban, amit Isten igéje nem parancsol. Vagyis a kínzó új kérdésekre új válaszok kellenek, s ezek megértéséhez vissza kell térni a gyökerekhez, a Szentírás alapjaihoz, az örök igazságokhoz, és le kell fejteni róluk mindent, mindazt, ami az évszázadok óta rárakódott, a tartalmi kiüresedést és a formai megmerevedést, mert a Krisztus-hit ebben az új életérzésben már másként szeretné kifejezni önmagát. Mindezeket meg kell tölteni új tartalommal, életszerű új formákkal, "az Egyháznak mindig szüksége van a reformra" gondolattal. Ezért minden külsőséget eltávolítunk a templomi kultuszból, mondván, hogy a tízparancsolat megtiltja az Isten kiábrázolását. Nem számítanak a külsőségek, az Isten igéje, ami egyedül számít. Hiszen az Isten igéje világosan kimondja, hogy Istenhez csak egyedül Jézus Krisztuson keresztül vezet az út. Egyedül hit által, ingyen kegyelemből történik az ember megigazulása. "Egyedül Istené a dicsőség" avallástételünk. A Szentírás a középpont, az élő Ige, mert a mindenkor elevenen és frissen megszólaló Ige jelenti ki Isten üzeneteit az embereknek.

Isten és az emberek között Jézus a közvetítő!

Szentnek tartjuk mindazt, ami segít minket az ismeretlenben történő eligazodásban. A religio (vallás=hit) számunkra a legfőbb láthatatlan hatalom tiszteletét, valamint a mindennapi lét szenvedéseinek leküzdését is jelenti, a rituálé a hitünkben és könyörgésünkben fejeződik ki. Az, az igazi hívő számunkra, aki nem a külsőségek, hanem a belső indíttatás alapján hisz. Az ember semmit sem ér, ha nincs hite. Istenbe vetett hit számunkra fontosabb, mint a templomi rítusok. Isten egyháza tevékeny, önmagát juttatja kifejezésre az imádásban, a közösségben, és a szolgálatban. Hitünk igaz és szent. Egyetlen igazságra rendeltettünk, ami tökéletesen és véglegesen Jézus Krisztusban jelent meg, a krisztusi igazság hordozói vagyunk. Szünet nélkül hirdetjük Jézust, aki "az út, igazság és az élet." (Jn 14,6) Krisztusban találjuk meg vallásos életünk teljességét, ami a keresztény hit és élet melletti tanúságtételre kötelez.

Igehirdetésünk célja:

· Az ige hirdetése: "Azután ezt mondta nekem: Emberfia, menj el Izráel házához, és hirdesd nekik igémet!" (Ez 3,4) "Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem - mondja az ÚR." (Ézs 66,23)

· felkelteni hosszútávon a közösségi szellemet: "Hirdetem nevedet minden nemzedéknek. Ezért magasztalnak majd a népek örökkön örökké."(Zsolt 45,18)

· elvezetni az embereket a közösségért teljesítendő szolgálathoz: "A nép így felelt Józsuénak: Az URat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk." (Józs 24,24)

· keresztény hittapasztalat megfogalmazása úgy, hogy az egymást követő nemzedékek számára is megragadható, felfogható legyen."És ha majd megkérdezi tőletek a fiaitok, hogy mit jelent ez a szertartás, akkor így feleljetek: az ÚR páska áldozata ez, mert kihagyta Izráel fiainak házait Egyiptomban, amikor megverte Egyiptomot, de a mi házainkat megkímélte. Ekkor mélyen meghajolt a nép, és leborult. (2Móz 12,26-27) "Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és döntésekre, amelyekre tanítalak benneteket, és cselekedjetek azok szerint, hogy élhessetek, és hogy bemehessetek, és birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az ÚR ad nektek." (5Móz 4,1)

"Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is;" (5Móz 4,9)

· az emberi méltóság, a szabadságjogok, a tolerancia biztosítása (Egyházunk nem uralkodik hívein, nem korlátozhatja magánéletüket és nem sajátíthatja ki emberségüket. A hívek nem alattvalók!) Elutasítjuk a feltétlen engedelmesség etikáját, helyette a szituációs etikát fogadjuk el. Nem lehet "osztd meg és uralkodj" taktika egyházunkon belül. Kizárólag Jézus világos erkölcsi parancsait és tilalmait ismerjük el. Elfogadjuk a liberalizmus értékeit, melyek a kereszténység alapvető értékei: az egyes ember értéke, szabadságának elismerése, tudományok iránti nyitottság.

· egyházunk nem szakadhat ki a létből, mert örök igazságait a jelen korban értelmezi, az igét mindig kora embereinek hirdeti

III. A SZENTÍRÁS ISTEN IGAZ BESZÉDE

l. Hisszük és valljuk, hogy a szent próféták és apostolok mindkét szövetségbeli kánoni iratai, Istennek tulajdon igaz beszéde, és azok kellő hitelessége önmaguktól van, nem emberektől. Mert maga az Isten szólott az atyákhoz, a prófétákhoz és az apostolokhoz, és hozzánk is szól még mindig a szent iratok által.

2. És ebben a szentírásban a Krisztus egyetemes egyháza a legteljesebben előadva találja mind azt, ami az idvezítő hitre, mind azt, ami az Istennek tetsző élet helyes folytatására tartozik. Annakokáért határozottan megparancsolta Isten, hogy semmi ahhoz ne tétessék, se el ne vétessék abból. (5Móz 4,2 12,32) Mi tehát úgy vélekedünk, hogy ezekből az iratokból kell tanulni az igazi bölcsességet és kegyességet, mint szintén az egyházak reformálását és kormányzását és a kegyesség minden teendőjére vonatkozó utasítást, végül a hittételek bebizonyítását és elvetését, avagy minden tévelygés megcáfolását, sőt minden intést is, az apostol ama mondása szerint: A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre...(2 Tim. 3,16). És ismét: Ezeket írom neked - úgymond az apostol Timótheusnak - hogy megtudhasd ezekből, mi módon kell forgolódni az Isten házában. (1Tim 3,14-15) Ugyanő mondja továbbá a thesszalonikabelieknek: Midőn vettétek az Isten beszédét, melyet hallottatok mi tőlünk, nem úgy vettétek azt, mint embereknek beszédét, hanem mint Istennek beszédét, miképpen hogy bizony az is. (1Thessz 2,13) Mert maga az Úr mondotta az evangéliomban:Nem ti vagytok, akik szólani fogtok, hanem a ti mennyei Atyátoknak Lelke az, aki szólani fog ti általatok. (Mt 10,20) Azért aki titeket hallgat engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg. (Luk l0,16 Ján 13,20)

3. Midőn tehát manapság Istennek ezt a beszédét, törvényesen hívatott prédikátorok hirdetik az egyházban: hisszük, hogy Istennek tulajdon beszéde hirdettetik és azt fogadják be a hívek, és nem szükséges Istennek más igéjét költeni vagy várni az égből; és nyilván a hirdetett igére kell ügyelni, nem az azt hirdető lelkipásztorra, aki ha gonosz és bűnös is, mindazáltal Isten igéje igaz és jó marad.

4. És nem gondoljuk, hogy a külsőképpen való igehirdetés azért látszik mintegy eredménytelennek, mivelhogy az igaz vallásban való oktatás a Szentlélek belső megvilágosításától függ, amint írva van: "Nem tanítja senki az ő felebarátját, mert mindnyájan megismernek engem," (Jer 3l,34) és: "Sem aki plántál, valami, sem aki öntöz, hanem Isten, aki előmenetelt ad." (1Kor 3,7) Mert, bár senki sem mehet Krisztushoz, hanemha az Atya vonandja őt (Jn 6,44) és belsőképpen a Szentlélek megvilágosítja: mindazáltal tudjuk, hogy Isten igenis akarja, hogy az Ő beszéde nyilvánosan is hirdettessék. Isten az Ő Szentlelke, avagy angyal szolgálata által, szintén oktathatta volna Kornéliust, Péter apostol munkája nélkül is: mégis Péterhez utasítja őt, akiről az angyal így szólt: "Az megtanít téged, mit kell cselekedned." (ApCsel 10,6) Mert aki belsőképpen megvilágosít, Szentlelket ajándékozván az embereknek, ugyanő tanítványainak ezt a parancsolatot adta: "Elmenvén mind e széles világra, prédikáljátok az evangéliomot minden teremtménynek." (Mk 16,15) Ez okból prédikálta Pál apostol Filippiben a bíborárús Lydiának az igét külsőképpen, belsőképpen pedig megnyitá az Úr ama nő szívét. (ApCsel 16,14) Ugyanez a Pál, gyönyörű gondolatbeli emelkedés után erre a következtetésre jut: "Tehát a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által." (Róm 10,17) Mindamellett elismerjük, hogy Isten, külső szolgálat nélkül is megvilágosíthatja az embereket; akiket akar és amikor akarja: ez hatalmában van. Mi azonban az emberek oktatásának szokásos módjáról szólunk, amint azt Isten úgy parancsolatban, mint példában elénk adta.

5. Annakokáért megvetjük az Artemon, a manikheusok, a valentiniánusok, Cerdo és a marcioniták minden eretnekségét, akik tagadták a szent iratoknak a Szentlélektől való eredetét: azok közül némelyeket részint el nem fogadtak, részint megtoldottak és meghamisítottak.

6. Ám azt sem titkoljuk el, hogy az ó szövetség némely könyveit a régiek apokrifus, mások egyházi iratoknak nevezték, tudniillik ámbár akarták, hogy azokat a gyülekezetekben olvassák, de még sem akarták azt, hogy valamely hitigazságnak ezekből való bebizonyítását előmozdítsák. Mint például Augustinus is említi, (De civitate Dei 18, cap. 38.) hogy a Királyok könyveiben egyes próféták nevei és könyvei idézve vannak, de hozzáteszi, hogy azok nincsenek meg a kánonban és hogy a mi meglevő könyveink elégségesek a kegyességre.

Isten a föld és ég teremtője, minden ember ura. Irgalmas és mindenható, az emberekhez szól. A minden ember iránti szeretet a szeretetben nyert igazolódás, az emberi méltóság megóvásának és az egész emberiség békéjének az alapja. Az ember Istenhez való viszonya és embertársai iránti magatartása összefügg egymással. Minden előítélet, faji alapon, társadalmai helyzete, nemzeti, vallási hovatartozása miatti diszkriminálása ellentmond Jézus Krisztus szellemének. Az egyetemes szeretet Jézus Krisztusban gyökerezik. Őt követve kell hirdetnünk és az Ő jelen volta tudatában megélnünk ezt a szeretetet.

Csak azt a Szentírás magyarázatot ismerjük el, amely a hit és a szeretet szabályával egyező és Isten dicsőségére szolgál. Isten láthatatlan test nélkül való, Ő a Teremtő, Őt kell szeretni és imádni. Egyedüli Úr az Isten, a kiválasztottak összessége egy nép.

A szent iratok Istennek tulajdon igaz beszéde. Isten az apostolokon, prófétákon keresztül hozzánk is szól. Egyedül ezen iratokból kell tanulnunk, és ezen iratokból bizonyítjuk hitvallásunkat is. Más irományt nem tanulunk, nem hirdetünk, nem tanítunk. "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos tanításra, és feddésre, a megjobbításra, és az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (2Tim 3,16-17)

Egyedül a Szentírás

Isten egyedüli Kijelentése Jézus Krisztus, Ő a mi üdvösségünk. Ezt egyedül a Szentírásban jelentette ki Isten. Az egyik reformátori iratunkban ezt olvassuk: "Hitbeli dolgokban nem ismerünk el más bírót, csak egyedül Istent, aki a Szentírásban kijelenti, mi az igaz, mi a hamis, mit kell követni, mit kell kerülni." (II. Helvét Hitvallás II. fejezet 3). Miután az egyház meghatározta, hogy melyek azok az iratok, amelyeket a Szentlélek ihletett, miután tehát lezárták a kánont. Az üdvösségre nézve egyedül a Szentírás a zsinórmérték: nem szabad tehát semmit hozzátenni, de belőle elvenni sem. (Jel 22,18-19)

Ugyanakkor hangsúlyoznunk, kell azt is, hogy a Szentírás nem történelemkönyv, nem földrajzi ismeretek tára, nem a társadalomtudományok forrása, csak az üdvösségre vezető útra tanít, benne minden megvan, ami szükséges, hogy üdvösségre jussunk.

A Szentírás Isten írott Igéje, benne Róla, rólunk van szó, s arról, hogy Ő mit akar tőlünk - ezt Isten egyedül a Szentírásban jelentette ki. Azonban a Szentírás nem csupán Istenről, rólunk és az Ő akaratáról szól, hanem az Ő tulajdon szava, benne Ő maga szól hozzánk. Nem a külső, és nem a belső természetben. A külső természet Isten csodálatos munkája, a teremtett világ az ő dicsőségét hirdeti, s szabad és kell is csodálnom a fűszálat, az óriási tölgyet, a hangyák szorgalmát és a barmok erejét. De Istent, magunkat és az Ő akaratát nem ezekből ismerjük meg, hanem egyedül a Szentírásból. A belső természeten most a lelkiismeretünket értjük. Isten a mi lelkünket a Szentlélek munkája által szólítja meg, a lelkiismeretet veszi igénybe. De a lelkiismeret nem Isten vagy az ember megismerésének a forrása, mert a lelkiismeret becsaphat, elámíthat.

A Szentírás azért egyedül üdvösségünk forrása, mert Isten Szentlelke ihlette a prófétákat, apostolokat. Külsőleg ugyanolyan nyomtatott könyv, mint a többi: betűk, szavak, mondatok halmaza. De a betűnek a Lélek által lelki jelentése van. Ezért mondja Pál, hogy a betű megöl, a Lélek megelevenít. (2Kor 3,6) A betű a szombat, a Lélek az örökkévaló ünnep; a betű az eledelektől, a Lélek a bűntől való tartózkodás.

A hit akkor igazi, ha meghatározza egész életvitelünket. Hogy milyennek kell lennie a hitből fakadó életnek, azt egyedül a Szentírásból tudjuk meg. Hogyan valósul ez meg?

Először úgy, hogy a héber és görög nyelvű Bibliát lefordították. A humanizmus emberi talaján megindult reformációnak köszönhetjük, hogy ez megjelent a különböző nemzeti nyelveken. A teljes magyar nyelvű Szentírást egy református lelkipásztor, Károli Gáspár (1590-ben) adta először népünk kezébe. Ezzel először a protestáns egyházak szakítottak a latin nyelvvel. Továbbá: a reformátorok érdeme, hogy a Szentírás és annak magyarázata istentiszteletünkközéppontjába került. De Isten hűséges gyermekeinek, reformátoraink örököseinek akkor vallhatjuk magunkat, ha egyházunk és személyes életünk középpontjába kerül. Az élet fenntartásához szükséges a táplálkozás, azaz, hogy olvassuk a Szentírást.

A hit által az ember teljesen aláveti értelmét és akaratát Istennek. Egész emberi létével igent mond a kinyilatkoztató Istennek. A Szentírás ezt az önmagát kinyilatkoztató Istennek adott emberi választ nevezi a "hit engedelmességének".

Hiszünk az Atyában

Az Atya, az egyetlen, teremtő Isten

Számunkra csak egyetlen Isten létezik, és Ő azért Isten, mert minden dolog és élet Teremtője, Fenntartója. Teremtő hatalma és az egész világmindenségben érvényesülő fenntartó munkája és uralma különbözteti meg Őt az ál-istenektől.

"Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala." (1Kor 8,5-6)

"De az ÚR igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király!(Jer 10,10) Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot, az ő értelme feszítette ki az eget." (Jer 10,12)

"Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom." (Jn 5,17)

"hiszen ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk." (ApCsel 17,25b. 28a)

"Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét, egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba." (Jób 34,14-15)

"Csak egyetlen lény van felettünk, a mi teremtő Urunk és majdan bíránk: egyedül neki van hatalma nekünk parancsolni, de nem úgy parancsol, mint rabszolgáknak, hanem gyermekeiként szólít engedelmességre, azt akarván, hogy engedelmeskedve is szabadok éskötetlenek legyünk." (Johannes Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma, Bp., 1990, 179-180. l.)

"Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mert hiányozni. Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (Ézs 40,26-31)

"Milyen nagy alkotásaidnak száma, URam! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel. Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne: kisebb és nagyobb állatok. Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt." (Zsolt 104,24-25. 27)

"De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét. Mert ő ellát a föld széléig, mindent lát az ég alatt." (Jób 28,12-13. 23-24)

Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta:"Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek és ők az én népem lesznek."(2Kor 6,16b)

Isten a világ teremtője.(1Móz 1,1-25.)

Az ember Isten képmása. ˝Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Istenképére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.˝ (1Móz 1,26-31.)

Isten a kegyes embert megáldja. (Jób 8,1-22)

Istennek mindig igaza van. (Jób 9,1-35)

Csak Isten bölcs és hatalmas. (Jób 12,1-25)

Isten megbocsát a megtérőknek. (Jób 33,1-33)

Egyedül Isten ad bölcsességet.(Jób 28,20-28)

Isten hatalmas és igazságos. (Jób 36,1-25)

Isten igazságosan bánik az emberekkel. (Jób 37,14-24)

A világmindenség Isten alkotása. (Jób 38,1-38)

Ő az emberiség ura. (Jób 40,6-14)

Isten az elnyomottak reménysége. (Zsolt 10,1-18)

Isten szeret minket. (Zsolt 13,1-6)

Isten az élet forrása.(Zsolt 36,1-13)

A világmindenség mindenek feletti Ura és Istene az Atya. Ő a mindenható, teremtője és fenntartója a mennyeknek és a földnek, és mindennek, ami bennük található. (1Móz 1,1; Neh 9,6; Zsolt 124,8; Ézs 40,26,28; 44,24; ApCsel 14,15; 17,24-25; Jel 14,17). Ő az egyedüli halhatatlan. (1Tim 6,16) Ő a mi Istenünk és az Atyánk, és Jézus Krisztusnak Istene és Atyja. (Jel 20,17) Az Atya a Legnagyobb Úr (1Móz 14,18; 4Móz 24,16; 5Móz 32,8; Mk 5,7) és az egy igaz Isten. (Jn 17,3; 1Jn 5,20)

Hiszünk Jézus Krisztusban, az Isten egyszülött Fiában!

Jézus, az Isten Fia

Ő Isten egyszülött Fia (Mt 3,17; Jn 1,18; 1Jn 4,9), a Szent Lelken keresztül megfoganva és megszületve a Szűz Máriától (Lk 1,26-35). Ő a Krisztus, a Messiás (Mt 16,16; Jn 1,41), akit Isten elküldött, mint Megváltónkat és Megmentőnket (Mt 14,33; Jn 8,42; Ef 1,7; Tit 2,14). Őt hívják a magasságos Isten Fiának (Mk 5,7). Ő volt kijelölve Isten Fiaként, a Szentlélek erejében a halálából való feltámadásán keresztül (Róm 1,4). Neki van adatva a Dávid trónja, hogy uralkodjék Jákob Háza felett mindörökké, és az ő Királysága véget nem ér. (Lk 1,32).

Az első keresztény hitvallások szerint Jézus feltámadásával lett a Zsolt 2,7 értelmében Isten Fiává (Róm 1,3k; ApCsel 13,33). Magától Jézustól tudjuk, hogy ő páratlan közelségben tudta magát Istenhez. (Mt 5,21k. 27k-ben) ("Ábbá" arámul "apa", bizalmas megszólítás. Ez az imádságbeli megszólítás, amely hallatlan bizalmassága miatt alig található az akkori zsidóság köreiben, jellemző maradt a keresztyén gyülekezeteknek az Isten és Jézus Lelke által mondott imádságaira. (Róm 8,15; Gal 4,6) "Az Isten Fia" ("a Magasságos Fia" és "az én Fiam" is, pl. Mt 16,16; Mk 1,1. 11; Róm 1,3k) megnevezésen kívül használatos Jézusra "a Fiú", illetve "az egyszülött Fiú" név is (főként Jánosnál). Míg az előző név a Messiás (felkent, s a királyt jelzi, akit felkenéssel iktattak be) elképzelésből ered, és a 2Sám 7,14-hez és a Zsolt 2,7-hez kapcsolódik, az utóbbi az Embernek Fia képzetével és az időtlen, személyesnek gondolt isteni bölcsességgel függ össze, s Jézusnak, mint az Ember Fiának és Isten e földön megjelent bölcsességének méltóságát juttatja érvényre. De sok helyütt jelen van mindkét elképzelés, és tartalmuk egymásba olvad. Az Embernek Fia, akinek eljövetelét várták kegyes zsidó körök az Újszövetség idején, mást jelent, mint amire e szóból gondolni lehetne, itt éppen nem emberi, hanem emberfeletti, mennyei személyt jelent, akire majd Isten rábízza az utolsó ítélet után a világ feletti uralmat. (Dán 7,13k) Az Ember Fiának mennyei hatalmában akkor részesült Jézus, amikor Isten feltámasztotta őt a halálból. Jézus nem önjelölt Messiás. Az ószövetségi messiási próféciák olyan számban teljesedtek be életében, halálában és feltámadásában, hogy az mindennél egyértelműbb. De mennyi jelre és csodára lenne szükség, hogy még többen rádöbbenjenek, hogy ő az, akit vártunk. Ő az, aki lelki szomjúságunkat eloltja, aki maga a tiszta forrás. Aki ebből merít, az másokat is felüdít. Víz nélkül az élet sorvad, Jézus nélkül az örök élet vész el.

Maga Jézus mondta tanítványainak: "Higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. (Jn 14,1b)Jézus Krisztusban azért tudunk hinni, mert Ő a testté lett Ige: "Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt." (Jn 1,18) Mivel Ő "látta az Atyát" (Jn 6,46), egyedül ismeri Őt, és egyedül van hatalma kinyilatkoztatni Őt.

Hiszünk a Szentlélekben

Burkoltan már az Ószövetség is szól az Istenség három személyéről, az ún. Szentháromságról. Az Újszövetség pedig egészen nyilvánvalóan, néven nevezve tesz bizonyságot a három különálló isteni személyről. Jézus nevezetes felhívásában pl. ezt találjuk: "Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak, és a Szentléleknek nevében," (Mt 28,19)

A Szentlélek

A Lélek jelentésű héber szó, eredeti jelentése:˝szél lehet˝.

Ezen a világ teremtésének alapját képező éltető erőt (1Móz 1-2; Ézs 32,15) értették, amelyet Isten lehelt teremtményeibe, és amellyel Ő mindenkor szabadon rendelkezik. Isten Lelkéből azonban sajátos hatások áradnak bizonyos emberekre: a Lélek megszáll valakit és meghatározott tettekre indítja. (Bír 3,10; 13,25) Megszállja az eksztatikus prófétaközösségeket (1Sám 10,10-12) és egy - egy prófétát valóságosan más helyre tud elragadni. (1Kir 18,12; vö. Ez 8,3) Ha Isten Lelke állandóan megnyugszik valakin, mint Dávidon (1Sám 16,13), vagy egy prófétán (Ézs 42,1; 61,1), akkor ez az Istennel való különleges kapcsolatnak és az illető megbízatásának a jele. Az Ószövetség prófétái a jövőben isten lelkének az egész népre való kiáradását várták. (Ez 36,27; Jóel 3) Az újszövetségi gyülekezet e várakozás beteljesülését Jézusban látta, aki nemcsak maga volt teljes Isten Lelkével (Mk 1,10), hanem közvetítette ezt a Lelket az övéinek (ApCsel 2). A keresztséggel (részben a kézrátétellel is ApCsel 8,17; 19,6) közöltetik a lélek a hívővel. A Léleknek bennünk lakozása a jele és biztosítéka annak, hogy részesedhetünk Isten új világában (Ef 1,13k). De már az is a Lélek munkája, ha elismeri valaki Jézust az ő Urának és hisz benne (1Kor 12,3).

"aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: "Jézus Úr", csakis a Szentlélek által."

(1Kor 12,3b)

IV. A SZENTHÁROMSÁG

"Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának."" (Lk 1,35)

1. Hisszük és tanítjuk, hogy Isten az Ő lényére vagyis természetére nézve egy, aki önmagától van, önmagában mindenekre elégséges, láthatatlan, test nélkül való, véghetetlen, örökkévaló, minden dolognak, úgy a láthatóknak, mint a láthatatlanoknak teremtője, a legfőbb Jó, élő és mindeneknek életet adó, mindeneket megtartó, mindenható és mindenek felett bölcs, kegyelmes és irgalmas, igaz és igazmondó. Ámde irtózunk a többistenítéstől, mert világosan meg van írva: A te Urad Istened egy Isten (5 Móz. 6,4). Én vagyok a te Urad Istened, ne legyenek tenéked idegen isteneid Én előttem (2 Móz. 20,3). Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem. (Ésa. 45,5.21) Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. (2 Móz. 34,6)

2. Mindazáltal hisszük és tanítjuk, hogy ugyanaz a véghetetlen, megoszthatatlan egy Isten, személyeire nézve szétválaszthatatlanul és összeelegyíthetetlenül különböző, tudniillik Atya, Fiú és Szentlélek, úgy hogy az Atya öröktől fogva szülte a Fiút; a Fiú kibeszélhetetlen módon született, a Szentlélek pedig mindkettőtől származik, még pedig öröktől fogva és mindkettővel imádandó; úgy, hogy nincs három Isten, hanem van három személy, akik egyenlő lényegűek, egyformán örökkévalók és egyenlők, míg lényökre nézve különbözők és rendre nézve egyik a másiknak előtte van, ám anélkül, hogy valamely egyenlőtlenség volna közöttük. Mert természet vagyis lény tekintetében annyira egyesülve vannak, hogy egy az Isten, és az isteni lény közös az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

3. A szentírás ugyanis a személyek világos megkülönböztetését tanítja nekünk, amennyiben az angyal a szent szűzhöz egyebek között így szól: A Szentlélek száll tereád és a magasságban lakozó Istennek ereje árnyékoz meg téged; annakokáért is, ami tőled születik, mivelhogy szent lesz: Isten Fiának hivatik. (Luk. 1,35) De meg Krisztus keresztelésekor is mennyei szózat hallatszott, mely ezt mondá Krisztus felől: Ez az én szerelmes Fiam. (Máté 3,17) És a Szentlélek galamb alakjában megjelent. (Ján. 1,32) És midőn az Úr megparancsolta tanítványainak a keresztelést, meghagyta, hogy kereszteljenek az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe. (Máté 28,19) Más helyen így szól az evangéliomban: Szentlelket küld az Én Atyám az Én nevemben. (Ján. 14,26) Ismét: Mikor eljövend ama Vigasztaló, akit Én bocsátok néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, Ő bizonyságot tesz Énrólam. (Ján. 15,26) Egy szóval: elfogadjuk az apostoli hitvallást, amely igaz hitet tanít nékünk.

4. Kárhoztatjuk tehát a zsidókat és mohamedánokat és mindazokat, kik a szentséges és imádandó Szentháromságot káromolják. Viszont kárhoztatunk minden eretnekséget és eretneket, a kik azt tanítják, hogy a Fiú és Szentlélek, elnevezés szerint Isten, továbbá hogy a Szentháromságban van valami teremtett és szolgáló, vagyis a másiknak alárendelt, hogy végre is van benne egyenlőtlen, nagyobb vagy kisebb, testből való vagy testiképpen kiábrázolt, módra vagy akaratra nézve különböző, elegyített, vagy elkülönített elem; mintha a Fiú és a Szentlélek csak tulajdonságai és sajátságai volnának az egy Atya Istennek, a mint a monarchiánusok, novatiánusok, Praxeas, patripassiánusok, Sabellius, Samosatai Pál, Aëtius, Macedonius, az anthropomorphiták, Arius és más hozzájok hasonlók vélekedtek.

V. "HISZEM A BŰNÖK BOCSÁNATÁT"

1. Az evangéliommal kapcsolatban van a bűnbánatról szóló tan. Az Úr ugyanis így szól az evangéliomban: Hirdettetnie kell az Én nevemben a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden népek között. (Luk. 24,27) Bűnbánaton pedig értjük a bűnös ember lelkületének átváltozását, amelyet az evangéliomi ige és a Szentlélek idéz elő és amelyet az ember igaz hittel fogad el; minek következtében a bűnös ember a veleszületett romlottságot és az Isten igéje által elibe tárt összes bűneit megismeri és szíve szerint megbánja s nemcsak hogy sír miattok Isten előtt és szégyenérzettel őszintén bevallja, hanem felháborodással meg is veti azokat: immár komolyan gondolkozván a megjobbulásról, az ártatlanságra és erényekre való állhatatos törekvésről, hogy aztán szentül ebben gyakorolja magát életének hátralevő minden napjaiban. És íme, ez az igazi bűnbánat, nevezetesen az Istenhez és minden jóhoz való őszinte megtérés és a sátántól s minden gonosztól való elszánt elfordulás.

2. Határozottan mondjuk pedig, hogy ez a bűnbánat egyedül Isten ajándéka és nem a saját erőink munkája. Mert az apostol parancsolja, hogy a hű egyházi szolga szelíden fenyítse az ellenszegülőket, ha talán egykor az Isten az igazság megismerésére térítené őket. (2 Tim. 2,24-25)

3. Már pedig amaz evangéliombeli bűnös nő, (Luk. 7,38) aki könnyeivel öntözé az Úr lábait, és Péter, aki Urának megtagadása miatt keservesen sírt és könnyezett: (Máté 26,75 Luk. 22,62) nyilván igazolják, milyennek kell lennie a bűnbánó lelkének, amely igazán sír az elkövetett bűnök miatt. De meg a tékozló fiú és az evangéliomban a farizeussal egybehasonlított vámszedő is, a legmegfelelőbb alakjában mutatják fel előttünk, miként kell megvallani bűneinket Isten előtt. Amaz így szólott: Atyám! Vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok immár méltó, hogy fiadnak hívassam, tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy. (Luk. 15,18-19) Emez pedig még a szemeit sem mervén fölemelni az égre, veri vala mellét és kiáltá: Isten! légy irgalmas nékem bűnösnek. (Luk. 18,13) És mi nem kételkedünk afelől, hogy Isten őket kegyelmébe befogadta; mert János apostol ekként szól: Ha megvalljuk a mi bűneinket, hű és igaz az Isten, hogy megbocsássa nekünk bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük Őt és az ő igéje nincs bennünk. (Ján. 1,9-10)

4. Hisszük pediglen, hogy elégséges ez az őszinte vallástétel, amely történik egyedül az Isten előtt, avagy külön, Isten és a bűnös között, vagy nyilvánosan a templomban, ahol a bűnről való egyetemes vallástételt mondjuk el. És a bűnbocsánat elnyerésére nézve nem is szükséges, hogy bárki is a maga bűneit a papnak vallja meg, ennek fülébe sugván azokat, hogy viszont a pap kezének fejre tétele által értesüljön a feloldoztatás felől: mert errenézve a szent iratokban sem parancsolat, sem példa nem fordul elő. Dávid bizonyságot tesz és így szól: Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondám: Bevallom hamisságomat az Úrnak és Te elvetted rólam bűneimnek terhét. (Zsolt. 32,5) De maga az Úr is, midőn imádkozni s egyszersmind bűneinket megvallani tanított, így szólt: Így imádkozzatok: Mi Atyánk! ki vagy a mennyekben, bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. (Máté 6,9.12) Szükséges tehát, hogy Istennek, a mi Atyánknak megvalljuk bűneinket, és felebarátunkkal, ha őt megsértettük, béküljünk ki. A bűnbevallás ezen neméről mondja Jakab apostol: Valljátok meg egymásnak bűneiteket. (Jak. 5,16) Ha pedig valaki, bűneinek terhétől és bonyodalmas megkísértésektől lesújtva, tanácsot, oktatást és vigasztalást óhajt kérni külön vagy az egyház szolgájától, vagy az Úr törvényében jártas más atyafitól: azt nem helytelenítjük. Hasonlóképpen teljes mértékben helyeseljük azt az egyetemes és nyilvános bűnbevallást, melyet a templomban és a szent gyülekezetekben szokás elmondani, mert ez a szent iratokkal megegyező.

5. Az Isten országának kulcsairól, melyeket az Úr az apostoloknak adott át, sokan bámulatos dolgokat mesélnek és ezekből fegyvereket, szuronyokat, királyi pálcákat, koronákat és a legnagyobb országok, sőt a halandók lelkei és testei felett való hatalmat kovácsolnak. Mi egyszerűen Isten igéje szerint ítélvén, azt mondjuk, hogy minden törvényesen elhívott lelkipásztornál megvannak a kulcsok és ők gyakorolják is azoknak alkalmazását, midőn az evangéliomot hirdetik, azaz a hűségökre rábízott népet tanítják, intik, vigasztalják, feddik és fegyelemben tartják. Mert ily módon az engedelmeskedők előtt a mennyországot föltárják és az engedetlenek előtt bezárják. Ezeket a kulcsokat az Úr az apostoloknak ígérte (Máté 16,19) és meg is adta, (Márk 16,15 Luk. 24,47 Ján. 20,23) midőn tanítványait kibocsátá és nékik meghagyta, hogy hirdessék az egész világon az evangéliomot és bocsássák meg a bűnöket. Az apostol azt mondja a korinthusbeliekhez írott levelében, hogy az Úr az egyház szolgáira bízta a megbékéltetés szolgálatát (2 Kor. 5,18.20) és mindjárt meg is magyarázza, miben áll az, tudniillik a megbékéltetés beszédében vagyis tudományában. És még világosabban értelmezi szavait, midőn hozzáteszi, miszerint Krisztus szolgái a Krisztus nevében járnak követségben, mintha általok Isten maga szólna, intvén a népeket, hogy békéljenek meg Istennel, tudniillik hitbeli engedelmesség által. Ők tehát a kulcsokat akkor alkalmazzák, midőn a hitre és bűnbocsánatra figyelmeztetnek. Így békéltetnek ki az Istennel; így bocsátják meg a bűnöket; így nyitják föl a mennyországot és vezérik be a hívőket, nagyon különbözvén azoktól, akikről az Úr az evangéliomban így szólott: Jaj néktek törvénytudóknak, mert elvettétek a tudománynak kulcsát, timagatok nem mentetek be, sőt akik be akartak menni, azokat is visszatartóztattátok. (Luk. 11,52)

6. Helyesen és foganatosan oldanak fel tehát az egyházi szolgák, midőn hirdetik az evangéliomot s abban a bűnök bocsánatát, mely minden egyes hívőnek ígértetik, aminthogy mindnyájan is részesültek a keresztségben és bizonyságot tesznek arról, hogy az mindenkit kiváltképpen érdekel. Nem is vagyunk abban a véleményben, hogy ez a föloldozás ha hatályosabbá válnék az által, ha azt kiválólag valakinek a fülébe vagy a feje felett hemzsegik el: mindazáltal azt tartjuk, hogy a Jézus Krisztus vére által való bűnbocsánatot az embereknek szorgalmatosan hirdetni, egyszersmind őket egyenként inteni kell arra, hogy a bűnbocsánat rájok tartozik.

7. Hogy azonban a bűnbánóknak mennyire vigyázóknak és buzgóknak kell lenni az új életre törekvésben, az ó-ember megöldöklésében és az új ember fölébresztésében: erre evangéliomi példák tanítanak bennünket. Jézus ugyanis az általa meggyógyított gutaütött emberhez így szólt: Ímé meggyógyultál, többé ne vétkezzél, hogy gonoszabbul ne legyen dolgod. (János 5,14) Ugyanő így szól a vád alól fölmentett parázna nőhöz: Menj el és többé ne vétkezzél. (Ján. 8,11) E szavaival bizonyára nem célzott arra az eshetőségre, hogy az ember, amíg még e testben él, olykor-olykor nem vétkezik, hanem ajánlja a vigyázást és gondos buzgólkodást, hogy minden áron törekedjünk arra és könyörögjünk Istenhez, hogy vissza ne essünk a bűnökbe, amelyekből mintegy feltámadtunk és ne győzzön meg bennünket a test, a világ és a sátán. Ama vámszedő Zakeus, midőn kegyelmébe fogadta az Úr, így kiált fel az evangéliomban:Uram! íme minden jószágomnak felét a szegényeknek adom és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. (Luk. 19,8) Hasonlóképpen hirdetjük mi is, hogy a visszatérítés és a könyörületesség, úgyszintén az alamizsnálkodás szükséges az igazán megtérőkre nézve és általában mindenkit intünk az apostol eme szavaival: Ne uralkodjék a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek annak az ő kívánságaiban, sem pedig ne állassátok a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvere gyanánt a bűnnek, hanem állassátok magatokat Istennek, mint a halálból megelevenítettek és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvere gyanánt az Istennek. (Róm. 6,12-13)

8. Következésképpen rosszaljuk némelyeknek istentelen beszédeit, kik visszaélnek az evangéliom hirdetésével és azt mondogatják: Könnyű az Istenhez való visszatérés; Krisztus minden bűnt kiengesztelt; könnyű dolog a bűnbocsánat, mit árt hát az, ha vétkezünk? a bűnbánattal nem kell szerfelett törődni és így tovább. Azonban folytonosan tanítjuk, egyfelől, hogy minden bűnös előtt nyitva van az Istenhez vezető út; másfelől, hogy ő minden hívőnek megbocsátja bűneit, kivéve a Szentlélek ellen elkövetett bűnt. (Máté 12,31-32 Márk 3,29) Ennélfogva kárhoztatjuk mind a régi, mind az új novatianusokat és katharusokat. Kárhoztatjuk kiváltképpen a pápának a bűnbánatról szóló nyerészkedő tanát és simoniája ellen, nemkülönben simoni bűnbocsátásai ellen Péter apostolnak Simonról mondott amaz ítéletét alkalmazzuk: A te pénzed veled együtt vesszen el, ki azt állítottad, hogy az Isten ajándékát pénzen meg lehet venni. Nincsen neked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem tiszta az Isten előtt. (Csel. 8,20-21) Rosszaljuk azok felfogását is, akik azt vélik, hogy saját elégtételökkel eleget tehetnek elkövetett bűneikért. Mert mi azt tanítjuk, hogy minden bűnért egyedüli elégtétel a Krisztus szenvedése és halála, az Ő üdvszerző és engesztelő áldozata; ám, amint előbb is mondottuk, szünetlenül sürgetjük a testiség megöldöklését, de hozzátesszük azt is, hogy ezt nem szabad fennhéjázólag a bűnért való elégtétel gyanánt Isten előtt fitogtatni, sőt inkább Isten fiaihoz illőleg alázatosságban kell gyakorolni, mint új engedelmességet, háládatosságból azért a váltságért és bűntől való tökéletes mentességért, amelyben részesültünk az Isten Fiának halála és elégtétele által.

A megváltás terve

Isten a szabadság uralmát sértetlenül akarja megőrizni. Így nem alkalmazott erőszakos megtorlást, nem semmisítette meg a bűn útjára lépett teremtményeit. De szabadon burjánozni sem hagyhatta a bűnt. Ezért Isten sajátos módon vette fel a küzdelmet a gonosszal.

Elkészített egy tervet arra, hogy miként semmisíti meg a bűnt a földön, és iktatja ki azt az egész világmindenségből is, kizárólag erkölcsi erővel, hogy a szabadság uralma semmit ne sérüljön. Ennek a tervnek a neve a Biblia alapján a megváltás terve. A róla szóló híradást, kinyilatkoztatást pedig evangéliumnak nevezi a Biblia. Ez a görög szó "jó hír"-t, "örömhír"-t jelent.

A bűn nem lesz örökké sem a földünkön, sem a világmindenségben.

A Biblia szerint nem természetes, hogy a jó egyáltalán fennmarad és küzdő partnere a gonosznak. A bűn ugyanis burjánzik, mint a rák, és ha Isten megváltási terve nem ellensúlyozná ezt, akkor a természetes fejlődési irányzat mindenkor az lenne, mint amit a vég idejéről Jézus kijelentett: "Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül." (Mt 24,12)

Az ősevangélium

Rögtön a bűneset után adott Isten először kinyilatkoztatást erről, a bűn tudatára döbbent és annak következményeitől megrettent első emberpárnak. Egyetlen mondatban elmondta a lényeget, az idők végéig terjedő érvénnyel. "Akkor ezt mondta az ÚRisten a kígyónak: mivel ezt tetted, átkozott légy minden állat és minden mezei vadközt: hasadon járj, és port egyél egész életedben! (1Móz 3,14-15)

Ezt az isteni kijelentést nevezzük első evangéliumnak, vagy ősevangéliumnak. Ítélethirdetés volt ez a kijelentés Sátán felett az ember füle hallatára.

Sátán "tudja, hogy kevés ideje van." (Jel 12,12) Az ember közreműködése szükséges a bűn és a rossz legyőzéséhez. Az ember szabad akaratából választotta Sátán uralmát és állt mellé. Szabadulása csak úgy lehetséges, ha Isten fel tudja éleszteni az ellenállást az emberben, ha az ember hajlandó elfogadni ezt a segítséget. Az embernek kell visszautasítani és kiűzni Sátánt. A megváltási terv alapeszméje a szabad akarat, a szabad választási képesség tiszteletben tartása.

Jézus Krisztus újbóli eljövetelének reménysége és várása, isteni ígéret a Bibliában.

Az Írás szerint Isten Fiának először emberként kellett eljönnie Földünkre, másodszor azonban isteni hatalommal és dicsőséggel jelenik meg, egy végső igazságszolgáltatásra és szabadításra, Isten országának hatalomátvételére.

A Biblia szerint, Jézus második eljövetelekor történnek a következő események: az utolsó ítélet, a megváltottak szabadulása a halál fogságából, (első feltámadáskor). Az egész földi történelem kiértékelése a megváltottakkal együtt, (millennium, az ezeréves időszak); a megváltás kegyelmét visszautasítók ítéletének meghirdetése és annak végrehajtása, (második feltámadás idején, a "második halál" által); a Föld újjáteremtése eredeti, bűneset előtti állapotában, és örökségül adása az emberiség megváltott, megmentett maradékának.

Krisztus áldozata, mint "váltságdíj" az emberért

A Biblia szerint az ember a bűn ösztöneinek és elvakultságának, valamint a bűn szerzőjének, Sátánnak fogságában van a bűneset óta. A következő okokból kellett "váltságdíjat" fizetni az ember szabadításáért.

- Isten nem adhat bűnbocsánatot az embernek úgy, hogy bűnei büntetlenül maradjanak, mert ez nem a megmentését eredményezné, hanem a bűnben való megkeményedését. Ezért azt a megoldást választotta Isten, hogy az ember bűneit nem hagyja büntetlenül, de a büntetést maga veszi magára. Ő maga szenvedi el azt a vétkes ember helyett. Úgy marad igazságos, hogy közben ingyen bocsánatot is ad. Krisztusnak, aki - mint Isten Fia és az ember Teremtője - ezt a helyettesítést vállalta, olyan kínhalált kellett elszenvednie a földön, amely a legbűnösebb ember büntetésének is megfelel, amely teljesen kielégíti a bűn igazságos megbüntetését kívánó jogosság követelményét. Így Isten megerősíti az igazság érvényességét, miközben kegyelmet gyakorol.

- Isten meg akarta győzni az embert a maga változhatatlan szeretetéről, amely az ember elesése, lázadása ellenére is létezik és vágyakozik az elveszett teremtmények megmentésére. Isten jellemének a felfoghatatlan nagysága nyilatkozik meg abban, hogy Ő a kezdeményező, Ő igyekszik "megbékéltetni magával" az embert (2Kor 5,19), aki ellene fordult és vétkezett Teremtője és Gondviselője ellen. Krisztus áldozata által egyszerre látja meg az ember a bűn borzalmát, Isten erkölcsi ítéletét rá nézve, és Isten igazságának és szeretetének szépségét. Jézus tehát nem a rabszolgatartónak fizet váltságdíjat. Nem száll vitába és nem alkudozik Sátánnal. Az ember miatt kell "váltságdíjat" fizetni. Ára van annak, hogy megtörjön az ember lelkében a bűn elvakultsága és hatalma.

Az engesztelő áldozat

A magyar Biblia-fordítások engesztelő áldozatnak mondják Krisztusnak az emberért való helyettes szenvedését a golgotai kereszten. Az "engesztelés" szó azonban nem szerencsés visszaadása az eredeti bibliai kifejezéseknek, amelyekben az "elfedezés vagy befedezés" (az ószövetségi szavaknál) és az "irgalmasság és könyörület" (az újszövetségi szavaknál) foglaltatik benne. Istent nem lehet "engesztelni" - azaz érzelmi alapon engedékenységre bírni - a bűnnel szemben, mert ismeri a bűn gonosz természetét. Éppen ezért engesztelhetetlen a bűngyűlölete, nemcsak igazsága, hanem szeretete révén is. A bűnös emberrel és emberiséggel szemben pedig nem kell engesztelni, mert az Atya és a Fiú egyaránt meg akarja menteni az embert. Krisztus helyettes halála tehát befedezi az embert a törvény igazságos ítéletével szemben, és meg nem érdemelt szeretetet fejez ki az ember iránt, mind az Atya, mind a Fiú részéről.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Világos az Írásból az is, hogy Jézus "megüresítette magát" az isteni hatalomtól és a halhatatlan isteni élettől földi élete idejére. Bármikor visszavehette volna ezeket, de Őmegalázta magát egészen a keresztfán való haláláig, tehát önként alávetette magát az erőtelen és halandó emberi életformának. Ebből következik, hogy nem istenként, hanem emberként élte át a halált! Bizonyság rá legutolsó megszólalása a kereszten: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" (Lk 23,46) Életét Atyja hűségére bízta. Sőt, Jézus halála kifejezhetetlenül súlyosabb volt, mint más halandóé. Míg az igaz emberek és mártírok vigasztalást és reménységet nyertek Isten jelenlétében a halállal szemben, neki ezzel éppen ellenkező tapasztalaton kellett átmennie. Az Atya valóságosan elhagyta őt. Szembe kellett néznie a semmivel, a "külső sötétséggel", az Istentől való elítéltség és magárahagyatottság állapotában: Jézus a kárhozat félelmét és szenvedéseit, az ún. második halál lelki gyötrelmét szenvedte el az ember helyett.

Mindebből következik, hogy Isten Fiának szükségszerűen emberré kellett lennie ahhoz, hogy ezt a helyettes áldozatot megvalósíthassa. Jézus emberré válását a Biblia "testtétételnek" nevezi.

"Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez," (Zsid 2,17)

Ezért Jézus egész élete küzdelem és önként vállalt szenvedés volt az emberért. Megváltó művének része volt, hogy ebben a mienkkel azonos, megromlott természetben - személyes erkölcsi küzdelem és győzelem árán - hibátlan, bűntelen, tökéletes emberi életet éljen. Így megmutatta a bűn feletti győzelem útját az embernek a földi körülmények között is.

"Ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn." (1Jn 3,5)

VI. ISTEN TÍZPARANCSOLATA

A Tízparancsolat a 2Móz 20-ban és az 5Móz 5-ben maradt ránk. Alapanyagában a két változat megegyezik egymással, de egyes parancsolatok megokolásában eltérnek (vö. a 2Móz 20,8 - 11-et az 5Móz 5,12 - 15-tel). Ezen kívül az 5Móz-ben az utolsó parancsolat ("Ne kívánd...") a 2Móz-sel ellentétben két önálló felszólításra oszlik, s ez bizonytalanságot idézett elő a parancsolatok számozásában. A katolikus egyházban - s hagyományuk szerint a lutheránus egyházakban is - ez az utolsó parancsolat kettéválik, a 9. és 10. parancsolattá, ezzel szemben, hogy megmaradjon a tízes szám, a két első parancsolat (az idegen istenek tiszteletének meg az istenképek készítésének tilalma) egy parancsolattá vonódik össze. A görög - ortodox egyház, és a Kálvin és Zwingli hagyományát követő egyházak az idegen istenek, meg a képek tilalmát 1. és 2. parancsolatként számítják, a kívánság tilalmát viszont kettéosztás nélkül a 10. parancsolatként. A zsidóság is egynek veszi az idegen istenek meg a képek tilalmát, de a kívánság tilalmát is osztatlanul hagyja, ezzel szemben 1. parancsolatnak a bevezetést tekinti: "Én vagyok az ÚR a te Istened..." Izráel a Dekalógust, mint valamilyen "alkotmányt", vagy "alaptörvényt" a szövetség alapokmányának tekintette, amelyet Isten kötött az ő népével. Az igazságszolgáltatáshoz kiegészítették és konkrét esetekre alkalmazták ezeket az utasításokat.

XXXlV. ÚRNAPJA: 92. K.:Melyik az Isten Törvénye? F.: És szólá Isten mindezeket az Igéket, rnondván (Mózes II. könyve 20: 1-17. és V. könyve 5: 6-21.): I. PARANCSOLAT. Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. II. PARANCSOLAT. Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, melyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben, a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én az Űr, a te Istened, féltőn .szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az: Atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyed íziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják. III. PARANCSOLAT. Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő Nevét hiába felveszi. IV. PARANCSOLAT. Megemlékezzél a nyugodalom napjáról (Szabbath-napról), hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek nyugodalom napja (Szabbath-napja): semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert hat napon teremté az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodék. Azért megáldá az Úr a nyugodalom napját (Szabbath-napját) és megszentelé azt. V. PARANCSOLAT. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, melyet az Úr a te Istened ád te néked. VI. PARANCSOLAT. Ne ölj. VII. PARANCSOLAT. Ne paráználkodj. VIII. PARANCSOLAT. Ne, lopj. IX. PARANCSOLAT. Ne tégy a te fele barátod ellen hamis tanúbizonyságot.
X. PARANCSOLAT. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgáló lányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a te felebarátodé. 93. K.: Hogyan osztjuk fel a Tízparancsolatot? F.: Két táblára, melyek közül az első arra tanít, hogy miképpen viseljük magunkat Isten iránt. A másik pedig a felebarátaink iránti kötelességeinket tárgyalja. 5. Móz. 4: 13. 10: 3, 4; Máté 22: 37-40; 2. Móz. 34: 28. 94. K.: Mit parancsol meg Isten az első parancsolatban? F.: Azt, hogy amilyen drága nékem lelkem idvessége, éppúgy távolítsak el magamtól és kerüljek minden bálványozást, varázslást, jövendőmondást, babonát, szenteknek, vagy más teremtményeknek segítségül hívását. Az egyedüli igaz Istent pedig igazán megismerjem. Egyedül Ő benne bízzam. Teljes alázatossággal és béketűréssel egyedül Neki engedelmeskedjem. Egyedül Tőle várjak minden jót. Öt teljes szívemmel szeressem, féljem és tiszteljem. Úgyannyira, hogy inkább el leszek minden teremtett dolog nélkül és lemondok azokról, semmint hogy a legkisebb dologban az Ő akarata ellen cselekednék. Zsolt. 81: 10: 1; Kor. 6: 9, 10: 7, 14; 3. Móz. 19: 30; Ézs. 8: 19, 20: 5; Móz. 18: 9-12; Márk 7: 4; Jelen. 19: 10, 22: 8-9; Csel. 5: 29, 10: 25, 26; 5. Móz. 4: 15, 19; Máté 4: 10; Ján 17: 3; Jer. 9: 24; 17: 5. 7; Ézs. 57: 15; 1; Pét. 5: 5; Lukács 21: 19; Zsid. 10: 36; Jak. 1: 17; 5. Móz. 6: 5, 10: 12, 20; Zsolt. 34: 10, 104: 27; Préd. 12: 15; Malak. 1: 6; Csel. 6: 29; Ján. 17: 3; Jer. 17: 5. 7; Róm. 5: 9. 4; Fil. 2: 14. 95. K.: Mi a bálványozás? F.: A bálványozás az, mikor az egyedül igaz Isten helyett - aki Igéjében jelentette ki magát - vagy mellette valami mást képzel, vagy tart az ember, amibe bizodalmát veti. Máté 6: 24; Kol. 3: 5; 1; Pét. 4: 3; Ef. 5: 5; 1 Krón. 16: 26; Gal. 4: 8; Ef. 2: 12; 1. Ján. 2: 23; Ján. 5: 23.

XXXV. ÚRNAPJA 96. K.: Mit kíván Isten a második parancsolatban? F.: Azt, hogy Istent semmi módon ki ne ábrázoljuk és másképpen ne tiszteljük, csak úgy, amint azt Igéjében megparancsolta. 5. Móz. 4: 15. 16, 23, 24; 12: 30; Máté 15: 9; Róm. 1: 22, 23; Ézs. 40: 18, 19, 25; Csel. 17: 20: 1. Sám. 15: 23. 97. K.: Tehát egyáltalában nem szabad képeket csinálni? F.: Istent nem lehet és nem is szabad semmi módon kiábrázolni. A teremtmények pedig noha kiábrázolhatók, Isten mégis megtiltja, hogy azokról képeket csináljunk, vagy tartsunk avégből, hogy azokat tiszteljük, vagy általuk Istent szolgáljuk. 5 Móz 4: 12 15-18; Ézs. 40: 18, 25; Csel. 17: 29; 2. Móz. 35: 30, 31; 5. Móz. 7: 5; 27: 15; Zsolt. 97: 7; 3. Móz. 26: 1. 98. K.: Hát vajon megtűrhetjük-e a képeket a templomokban a célból, hogy azok a tudatlanoknak (laikusoknak) könyvek gyanánt szolgáljanak: F: Nem. Mert nem kell bölcsebbnek lennünk Istennél, aki nem néma képekkel. hanem az Ő beszédének élő hirdetésével kívánja tanítani a keresztyéneket. Jer. 10: 8; Hab. 2: 18-19; Zak. 10: 18; Luk. 16: 29; Róm. 10: 14-17; 2. Tim. 3: 16, 17.

XXXVI. ÚRNAPJA. 99. K.: Mit kíván a harmadik parancsolat? F.: Azt, hogy Istennek nevét ne csak káromkodással, vagy hamis esküvéssel, hanem még szükségtelen esküdözéssel se káromoljuk, se vissza ne éljünk vele, se pedig magunkat ily rettenetes bűnökben, akár elhallgatással, akár ráfigyeléssel részesekké ne tegyük. Egy szóval, hogy Isten szent nevét csak félelemmel és hódolattal ejtsük ki, hogy így igazán tehessünk vallást Róla, és úgy is hívjuk segítségül és minden szavunkkal és cselekedetünkkel Öt magasztaljuk. 3. Móz. 24: 15, 16,19: 12, 5: 4-5; Máté 5: 34-37; 3. Móz. 5: 1; Malak. 4: 2; 1. Pét. 4: 11, 3: 15; Máté 10, 32, 33; Zsolt. 50: 15, 91: 15; Kol. 3: 17; 1. Kor. 10: 31; Jak 5: 12; Példb. 29: 24; Jer. 4: 2; Ézs. 45: 23; Róm. 2: 24; 1. Tim. 6: 1. 100. K.: Hát olyan nagy. bűn Isten Nevét esküdözéssel és káromlással szidalmazni, hogy Isten haragja még azok ellen is felgerjed. akik azt tehetségük szerint nem segítik megakadályozni, vagy megtiltani? F.: Bizony, nagyon is úgy van. Mert nincsen nagyobb bűn, sem olyan, melyre inkább haragudna Isten, mint az Ő Nevének káromlása. Ezért is parancsolta meg, hogy halál legyen annak büntetése. 3. Móz. 5: 1; 24: 15, 16; Pldb. 29: 24.

XXXVII. ÚRNAPJA. 101. K.: Hát szabad-e keresztyén módon Isten nevére esküdni? F.: Igen. Ha a felsőbbség kívánja azt alattvalóitól, vagy valami szükség követeli. hogy Isten dicsőségére és felebarátaink javára hűségünket és igazságunkat ez által bizonyítsuk be. Mert Isten Igéjére támaszkodik az ilyen esküvés. És ezen okból gyakorolták azt helyesen a hívők (szent atyafiak) az Ó- és Új-Szövetségben. 2. Móz. 22: 9-11; 5. Móz. 10: 20; Józs. 9: 15; Ézs 45: 23; Zsid. 6: 16; 1 Móz. 21: 29-31; 31: 53; 1. Sám. 24: 22, 23; Róm. 9: 1; Ézs. 48: 1; Zsid. 6: 16; 1. Sám. 24: 23. 102. R.: Szabad-e esküdni a szentekre is, vagy másmilyen teremtményre? F.: Nem. Mert az igazi esküvés Istennek segítségül hívása, hogy Ő, mint aki egyedül ismeri a szíveteket, tegyen bizonyságot az igazságról és büntessen meg, ha hamisan esküszöm. Ez a tisztesség azonban nem illet meg egy teremtményt sem. 2. Kor. 1: 23; 1. Kir. 8: 39; Ézs. 63: 16; Róm. 9: 1; Máté 5: 34-36; Jak. 5: 12.

XXXVIII. ÚRNAPJA. 103. K.: Mit parancsol meg Isten a negyedik parancsolatban? F.: Először azt, hogy templomi istentisztelet, vagy másképpen a lelkipásztori szolgálat és az iskolák fennmaradjanak. És hogy én, különösen ünnepnapokon szorgalmatosan eljárjak Isten gyülekezetébe, hogy Isten Igéjét hallgassam, a Sákramentumokkal éljek, az Úr Istent nyilvánosan is segítségül hívjam és keresztyéni módon alamizsnálkodjam a szegények javára. Másodszor azt, hogy életemnek minden idejében felhagyjak a gonosz cselekedetekkel, hogy én bennem is engedjem Istent az Ő lelke által munkálkodni és eképpen már e földi életemben elkezdjem az örökké tartó Szabbathot. 5. Móz 12: 19; 1. Kor. 9: 14; Gal. 6: 6; Zsid. 10: 25; Préd 5: 1; Luk. 4: 15, 16, 22, 31, 32; Csel. 13: 14-16, 42-44. és 15: 21, 20: 7; Zsolt. 68: 27; Csel. 1: 14; 1. Kor. 16: 2; Ézs. 58: 13: 14; 2. Móz. 31: 13; Ézs. 66: 23; Zsid. 4: 9-11; Tit. 1: 5; 2. Tim. 3: 14, 15, 2: 2, 3; Zsolt. 40: 10. 11, 68: 27.

XXXIX. ÚRNAPJA. 104. K.: Mit kíván Isten az ötödik parancsolatban? F.: Hogy atyám és anyám és minden fölém helyeztetett (elöljáróim) iránt teljes tisztelettel, szeretettel és hűséggel viseltessem. és magamat az ő jóra célzó oktatásuknak és büntetésüknek illő engedelmességgel alávetem. És türelmes legyek az ő gyengeségeikkel és hiányosságaikkal szemben ; mivel Istennek úgy tetszik, hogy az ő kezük által vezessen minket. Malak. 1: 6; Eféz. 6: 1-3: Péld. 1: 8, 6: 20-22; 15: 5, 28: 24; 30: 17; 1. Tim. 5: 17; Zsid. 13: 17; 1. Thess. 5: 12, 13; 1. Pét. 2: 18; Róm. 13: 1- 7; 3. Móz. 19: 32; Tit. 2: 9, 10; Kol. 8: 18-22; 1. Pét. 2: 18, 19; Ef. 6: 4, 9; Máté 22: 21.

XL. ÚRNAPJA. 105. K.: Mit kíván Isten a hatodik parancsolatban? F.: Azt, hogy felebarátomat sem gondolatban, sem szóval, vagy magaviseletemmel, még kevésbé cselekedetemmel sem magam, sem mások által tiszteletlenséggel ne illessem, ne gyűlöljem, se ne bántalmazzam, vagy meg ne öljem. Hanem, hogy minden bosszú vággyal felhagyjak. Magamban kárt ne tegyek, vagy akarattal veszedelembe ne rohanjak. Ez okból adatott a polgári felsőbbségnek kezébe még a fegyveres hatalom is, hogy a gyilkosságot megakadályozza. Zak. 8, 17; Máté 5: 22; 26: 52; Eféz. 4: 31; 4. Móz. 35: 16-18; Zsolt. 15: 1-3; 3. Móz. 19: 17, 18; Eféz. 5: 29; Róm. 13: 14; 1. Móz. 9: 6. 106. K.: Ez a parancsolat azonban mintha csak a gyilkosságról szólna? F.: Isten megtiltván a gyilkosságot, arra is tanít minket, hogy Ő gyűlöli a gyilkosságnak még a gyökerét is, mint amilyenek az irigység, gyűlölet, harag és bosszúvágy és hogy már ezeket is gyilkosságnak tartja. 1. Móz. 37: 4, 11: 15; Gal. 5: 19-26; Péld 10: 12, 14: 30; .Jak. 1: 19; Róm. 12: 19; 1. Ján. 3: 15; Máté 5: 2. 107. K.: De elég-e az, ha felebarátunkat az előbb említett módon meg nem öljük? F.: Nem. Mert midőn Isten megtiltja az irigységet, gyűlöletet és haragot, ugyanakkor megparancsolja azt is, hogy felebarátunkat úgy szeressük, mint magunkat és iránta türelemmel, békességgel, szelídséggel, könyörületességgel és szívességgel viseltessünk. Kárát tőlünk telhetőleg elhárítsuk és még az ellenségeinkkel is jót tegyünk. 3 Móz. 19: 18; Kol. 3: 12-15; Eféz. 4: 1-3; Ézs. 58: 7; Péld. 24: 11; Máté 5: 44, 45; Róm. 12: 10, 20; Máté 22: 59; Lk. 6: 36.

XLI. ÚRNAPJA. 108. K.: Mire tanít a hetedik parancsolat? F.: Arra, hogy Isten megátkozott minden szemérmetlenséget. És mert mi is szívbéli őszinteséggel megvetjük azt, így szemérmetes és mértékletes életet éljünk úgy a szent házaséletben, mint azon kívül. Eféz. 5: 3; 1. Thess. 4: 3, 4; 1. Kor. 7: 9. 3. Móz. 18: 28; Zsid. 13: 4. 109. K.: Csak a házasságtörést és az ahhoz hasonló rút dolgokat tiltja meg Isten ebben a parancsolatban? F.: Mivel úgy testünk, mint lelkünk a Szent Lélek temploma, így mindkettőnek a tiszta és szent megőrzését kívánja (Isten). Ezért tilt meg mindenféle erkölcstelen cselekedetet, viselkedést, beszédet, gondolatot és kívánságot és mindazt, ami erre ingerelhetne. I: Kor. 6: 18-20; Eféz. 4: 17, 19, 20; Máté: 5: 27, 28; Ef. 5: 3--4, 18; 1. Kor. 15: 33.

XLII. ÚRNAPJA. 110. K.: Mit tilt meg Isten a nyolcadik parancsolatban? F.: Isten nemcsak a lopást és rablást tiltja meg, melyeket a polgári felsőbbség is büntet, hanem. lopásnak nevez minden olyan gonosz mesterkedést és támadást, mellyel felebarátunk tulajdonát akarjuk magunkhoz ragadni. Legyen az akár erőszak, vagy az igazság látszata, vagy hamis súly, méter, mérték, (hitvány) árucikk, pénz, uzsora, vagy akármilyen olyan dolog, amit Isten megtiltott. Ehhez `számítandó mindenféle fösvénység, vagy akármilyen helytelen felhasználása, vagy eltékozlása Isten ajándékainak. 3. Móz. 19: 11, 13; 1. Kor. 6: 10; Luk. 3: 14; Ezék. 18: 12, 13, 45: 9, 10; 1. Thess. 4: 6; 3. Móz. 19: 35, 36; 5. Móz. 25: 13, 15; Zsolt. 15: .5; Jer. 22: 13; Luk. 12: 15; Ján. 6: 12; Péld: 23: 20, 21, 29, 30, 21: 20; Ézs. 33: 1. 111. K.: Mit parancsol meg Isten ebben a parancsolatban? F.: Azt, hogy tőlem telhetőleg felebarátom hasznát mozdítsam elő. Vele úgy cselekedjem; ahogy én is szeretném, hogy mások velem cselekedjenek. Ezenkívül azt is, hogy hűségesen dolgozzam, hogy segíteni tudjak a szűkölködőkön. 1. Pét. 4: 10; Fil. 2: 4: Máté 7: 12; Eféz. 4: 28; Zsid: 13: 16.

XLIII. ÚRNAPJA 112. K.: Mit kíván a kilencedik parancsolat? F.: Azt, hogy senki ellen hamis tanúbizonyságot ne tegyek. Senki szavait el ne csavarjam. Ne legyek rágalmazó, vagy mást gyalázó. Senkit könnyen és meghallgatás nélkül meg ne ítéljek, se ne segítsek elítélni. Hanem kerüljek mindenféle hazugságot és csalárdságot, mint az ördögnek tulajdon műveit: ha csak magamra nem akarom vonni Isten rettenetes haragját. Hasonlóképpen, hogy a törvényben és minden más eljárásban az igazságot kedveljem, őszintén beszéljek és valljak. Felebarátom becsületét és jó hírnevét tehetségem szerint oltalmazzam és előmozdítsam. 2 Móz. 23: 1; PéId. 19: 5; 4; 24; 3. Móz. 19: 16; Jak. 4: 11; Tit. 3: 2; János 7: 50, 51; Luk. 6 37; 3 Móz. 19: 11; Róm. 3: 13; Zsolt. 5: 7; Zak 8: 16, 19; PéId. 12: 16, 18; Eféz. 4: 25; 1. Sám. 16: 18; Róm. 1: 30.

XLIV. ÚRNAPJA. 113. K.: Mit kíván tőlünk a tizedik parancsolat? F.: Azt, hogy Isten egyetlenegy parancsolata ellen se támadjon fel szívünkben még a legcsekélyebb kívánság, vagy gondolat se; hanem, hogy minden időben teljes szívből gyűlöljünk minden bűnt és kedveljünk minden igazságot. Róm. 7: 7; Máté 15: 19; Gal. 5: 24; Zsolt. 119: 104; Róm. 7: 22; Máté 5: 48. 114. K.: Vajon megtarthatják-e tökéletesen ezeket a parancsolatokat azok, akik Istenhez megtértek? F.: Bizony nem. Mert e földi életükben még a legkegyesebb emberek is csak csekély részére képesek ennek az engedelmességnek. Ámde úgy, hogy ők komoly elhatározással kezdenek el Istennek nemcsak egyes, hanem összes parancsolatai szerint élni. Préd 7: 20; Jak. 3: 2: 1; Ján 1: 8; Jób 9: 1-3; Zsolt. 19: 13; Fil. 3: 13; Zsolt. 119: 60, 106, 127, 128; Róm. 7: 22; Fil. 3: 14; Zsolt. 1: 2. 115. K.: Hát akkor miért hirdetteti Isten olyan szigorúan a tízparancsolatot, ha azokat senki sem tarthatja meg ez életben? F.: Először azért, hogy bűnös természetünket egész életünkön át minél jobban megismerjük. És annál nagyobb vágyakozással keressük bűneink bocsánatát és a Krisztusban való igazságot. Azután, hogy megszakítás nélkül abban szorgalmatoskodjunk és imádkozzunk Istenhez a Szentlélek kegyelméért, hogy hovatovább mindjobban megújuljunk az Isten képére, míg majd e földi élet után elérjük ezt az előttünk álló tökéletességet. Róm 3: 20; 4: 15; 5: 13, 20; 10: 3, 4; Máté 11: 28; Móz. 31: 11-13; Zsolt. 119: 4, 5; 33-36; Róm. 12: 2; 1. Kor. 19: 9. 10; 1. Ján. 3: 2.

VII. JÉZUS KRISZTUS A MESSIÁS

A keresztyénség alapítója és hitének középpontja: Jézus Krisztus, a Megváltó. A mai történettudomány nem kételkedik abban, hogy Jézus, akiről a Biblia, mint a világ Megváltójáról beszél, valóságos történelmi személy volt, aki az i. sz. I. század első felében élt Palesztina földjén.

A Biblián kívüli ókori irodalomban is találunk említéseket és adatokat Jézusról. Ezek közül Josephus Flavius zsidó történetíró (i. sz. 37-100) feljegyzése a legfontosabb. Korábban csak keresztyén kézen megőrzött kéziratból volt ismeretes. A szöveg annyira keresztyén szempontú volt, hogy jogosan keltette azt a gyanút, hogy Josephus eredeti tudósítását átírták. Századunkban azonban ismertté lett egy régi kézirat, Agapiosz arab nyelvű világtörténelme, az i. sz. X. századból. Ez a mű idézi Josephus Flavius, A zsidók története c. művéből a Jézusra vonatkozó részt minden valószínűség szerint az eredeti, hiteles szöveggel:

"Élt abban az időben egy bölcs ember, akit Jézusnak hívtak. Egész élete kifogástalan volt, erényes cselekedeteiről volt híres, és a zsidók, valamint más népek közül sok ember a tanítványa lett. Pilátus keresztre feszítésre és halálra ítélte. De akik tanítványai lettek, nem tagadták meg tanításait. Azt mesélték, hogy mesterük keresztre feszítése után három nappal megjelent nekik. Ők úgy vélik, hogy ő volt a Messiás, akiről a próféták csodás dolgokat jövendöltek." (XVIII. 3. 1980-as kiadás, 503. l.)

A következő kérdés, amit Jézus személyéről kérdezhetünk: nevének eredete, jelentése.

A Jézus név a Jehosua vagy Józsua héber név görögös formája (az Újszövetség görög nyelven íródott). Az ókorban a neveknek értelmes jelentésük volt, ezért a névadásnak is nagyobb jelentőséget tulajdonítottak.

A Jézus név jelentése: Isten megszabadít. A Biblia feljegyzése szerint Jézus nem véletlenül kapta ezt a nevet, hanem születése előtt isteni utasítás szólt nevelőapjához, Józsefhez: "Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." (Mt 1,21) E név különleges jelentőséget kapott. Azt fejezte ki, hogy ő maga az, az isteni személy, aki "megszabadítja az ő népét annak bűneiből".

A Krisztus - görög formájában: Krisztosz - név a héber Messiás szó megfelelője. A jelentése: a Felkent. Az Ószövetségben az isteni megbízatás jelképes ábrázolása volt az olajjal való megkenés, illetve felkenés. Az olaj ugyanis mindig az isteni Szentlélek jelképe a Bibliában (Zak 4:2-6). Az ószövetségi időben a prófétákat, királyokat és főpapokat kenték fel olajjal. A Messiás = a Felkent név jelentése így a következő volt: Valaki, aki kimagasló isteni megbízatás birtokosa, aki Szentlélekkel teljes, és aki egyesíti magában mindazokat a tisztségeket, amelyre embereket olajjal kentek fel. Az ószövetségi Írásokban az ősevangéliumtól kezdve számos jövendölés szólt a szabadító Messiás eljöveteléről.

A Jézus Krisztus név együttes jelentése így a következő: Istentől megbízott, felkent, Szentlélekkel teljes Szabadító, aki az összes messiási ígéret és jövendölés beteljesítője.

Dávid király azt az ígéretet kapta, hogy leszármazottjainak egyike lesz a Messiás. A Messiás lesz majd az örökkévaló király. Mindez csakis Jézusra igaz. Földi édesapja, József, Dávid királyi családjából származott, és jogot formálhatott a trónra. Édesanyja, Mária, szintén Dávid leszármazottja volt a nemzetségtáblázat szerint. Jézus ideje óta viszont már senki sem állíthatja magáról, hogy Dávid trónjának törvényes vagy biológiai leszármazottja volna, hiszen minden régi dokumentumot nem sokkal ezután megsemmisítettek. A prófécia kimondja, hogy megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Nemcsak hogy el kellett, hogy jöjjön a Messiás a pusztítás előtt, de meg is kellett, hogy öljék, mielőtt ez bekövetkezik.

Mindjárt a bűnbeesés után felmerül az elkerülhetetlen szükség: valakinek jönnie kell a Földre. Isten megteremtette az embert és az asszonyt. A bűn megtörtént, egyik a másikra hárítja a bajt, noha mindketten bűnösek voltak, és ebben a nehéz helyzetben ígéri meg Isten azt, hogy küld valakit, aki az asszony magvából való. Isten az asszony magvát tudja használni, a férfit a Szentlélek erejével helyettesíti. Olyan valakit ígér Isten, aki megtöri a kígyó fejét. Ádám magvából jöttek közül ezt senki nem teheti, aki Ádám magvából való, azt a bűnbeesés mérge szennyezi. Ádám vonalát tehát ki kellett zárnia és újat kellett teremtenie. Ezért ígérte meg a Messiást, a Szabadítót, a Megváltót.

Sokféle szabadító ígéretben és személyben hittek az emberek a történelem folyamán. Jézus Krisztus személyéhez azonban olyan szabadításnak az ígérete kapcsolódik, amit rajta kívül senki más nem kínált fel embereknek. Ez pedig a bűn lelki betegségéből való szabadítás, amely a Biblia szerint az egyetemes emberi nyomorúságnak és minden rossznak a gyökere, mind az egyes ember, mind pedig az emberi közösségek és a történelem esetében. Jézus pedig így szólt küldetéséről földi életében: "Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája." (Jn 8,34) "Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek."(Jn 8,36)

Jézus-e a megígért messiás? Több mint hetven ószövetségi prófécia teljesedett be szó szerint az életében, erkölcsi élete, csodái, hatalma és feltámadása mind önmagáért beszél. "Az ő Fiáról szól ez az evangélium, aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk, aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet." (Róm 1,3-5)

Egyértelmű, hogy a próféciákat csak Jézus válthatta valóra, amik egyúttal kizárják minden további messiás eljövetelének a lehetőségét. Próféciák százait sorolhatnánk, amelyek beteljesedtek Jézus Krisztussal. A fogantatása, a születése, az áldozati kereszthalála, majd testének feltámadása arról tanúskodnak, hogy "Jézus a Krisztus, az Isten Fia". Ha végiggondoljuk, nem vonhatunk le más következtetést, csak azt, hogy Jézus valóban az, akinek vallja magát, Messiás, Megváltó.

Krisztus az "Isten családjában" összegyűlt emberek közösségének a szívében van. Ő hívja maga köré őket igéje által, az Isten országát kinyilvánító jelei és tanítványai elküldése által. Országának eljövetelét elsősorban húsvétjának nagy misztériuma által valósítja meg: kereszthalála és föltámadása által: "Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket." (Jn 12,32)

Minden ember meghívást kap arra, hogy belépjen az Országba. Ez a messiási ország, melyet először Izrael fiainak hirdettek, minden nép embereinek szól. Aki be akar lépni az Országba, annak el kell fogadnia Jézus szavát.

Az ország a szegényeké és a kicsinyeké, vagyis azoké, akik alázatos szívvel elfogadták. Jézus küldetése az, hogy "örömhírt vigyen a szegényeknek" (Lk 4,18). Boldognak mondja őket, mert "övék a mennyek országa" (Mt 5,3); az Atya a "kicsinyeknek" akarta kinyilatkoztatni azt, ami rejtve marad a bölcsek és az okosok előtt. A jászoltól a keresztig Jézus megosztja életét a szegényekkel; ismeri az éhséget, a szomjúságot, a nélkülözést. Sőt, azonosítja magát minden szegénnyel, és az irántuk tanúsított tevékeny szeretetet teszi az országába belépés feltételéül. E szeretet legfőbb bizonysága életének föláldozása "a bűnök bocsánatára" (Mt 26,28).

Az embernek ezért csak döntenie kell, sziklás talajként vagy jó földként fogadja-e be az igét? Az embernek be kell lépnie az Országba, azaz Krisztus tanítványává kell lennie, hogy"megismerje a mennyek országának titkait" (Mt 13,11). A "kívülállóknak" (Mk 4,11) minden rejtve marad. Jézus a maga szavait számos "erővel, csodával és jellel" kísérte (ApCsel 2,22), melyek mutatják, hogy az Ország Őbenne jelen van. Ezek bizonyítják, hogy Jézus a megígért Messiás.Isten országának eljövetele a Sátán országának veresége: "Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa." (Mt 12,28)A Jézus által végzett ördögűzések megszabadítják az embereket a gonosz lelkek hatalmától.Jézus bevonulása Jeruzsálembe kinyilvánítja annak az országnak eljövetelét, melyet a Messiás halálának és föltámadásának húsvétjával fog beteljesíteni. Az Egyház liturgiája ennek ünneplésével nyitja meg a nagyhetet Virágvasárnap napján.

A pusztában átélt kísértés úgy mutatja Jézust, mint alázatos Messiást, aki legyőzi a Sátánt azáltal, hogy teljesen ragaszkodik Atyjának üdvözítő tervéhez. A mennyek országát Krisztus megnyitotta a földön. Az Egyház ennek az országnak magva és kezdete. Kulcsai Péterre lettek bízva. Krisztus keresztjének és föltámadásának húsvéti misztériuma a központjában áll annak az örömhírnek, melyet az apostoloknak, és utánuk az Egyháznak hirdetnie kell a világban. Isten üdvözítőterve Fiának, Jézus Krisztusnak megváltó halálában "egyszer s mindenkorra" (Zsid 9,26) beteljesedett.

Jézus a hegyi beszédet ünnepélyes figyelmeztetéssel kezdte, melyben Istentől a Sínai-hegyen az első Szövetség megkötésekor adott Törvényt az Újszövetség kegyelmének fényében mutatta be: "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek hogy, amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; Ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában." (Mt 5,17-19)

Jézus Krisztusról, az igaz Istenről és emberről, a világ egyedüli Megváltójáról

1. Hisszük és tanítjuk, hogy Istennek Fiát a mi Urunk Jézus Krisztust, az Atya öröktől fogva eleve kijelölte vagyis eleverendelte a világ Megváltójául és hisszük, hogy Ő született, nemcsak akkor, midőn szűz Máriából testet öltött magára és nemcsak a világ alapjának letétele előtt, hanem a teljes örökkévalóság előtt, még pedig az Atyától, kibeszélhetetlen módon. Mert Ésaiás ezt mondotta: Az Ő nemzetségét kicsoda beszélhetné meg? (Ésa. 53,8) Mikeás pedig ezt: Az Ő származása eleitől fogva öröktől fogva van. (Mik. 5,2) János is azt mondja az evangéliomban, hogy: Kezdetben vala az Ige és az Ige vala Istennél és az Ige Isten vala. (Ján. 1,1) Következésképpen a Fiú, istensége szerint egyenlő és azonos lényű az Atyával, igaz Isten; nem elnevezés, vagy fiúvá fogadás, vagy bizonyos tisztelet következtében, hanem lénye és természete szerint, amiként János apostol újolag mondja: Ez az igaz Isten és az örök élet. (1 Ján. 5,20) Pál apostol is így szól: A Fiút tette mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az Ő dicsőségének fényessége és lényének képmása és a mindenséget fenntartja hatalmának szavával. (Zsid. 1,2-3) Maga az Úr így szól az evangéliomban: Atyám! dicsőíts meg engemet Temagadnál azzal a dicsőséggel, amely dicsőségem volt e világ letétele előtt Tenálad. (Ján. 17,5) És az evangéliomban egy másik helyen ez van megírva: A zsidók meg akarták Jézust ölni, mivelhogy Istent saját Atyjának mondotta, egyenlővé tevén magát az Istennel. (Ján. 5,18)

2. Annakokáért megvetjük Ariusnak, valamint minden ariánusnak az Isten Fia ellen való kárhozatos tudományát, különösen pedig a spanyol Servet Mihály és minden pártfele káromlásait, melyeket a sátán rajtok keresztül mintegy a pokolból merített Isten Fia ellen és vakmerően és gonoszul hinteget szerte a világba.

3. Hisszük és tanítjuk azt is, hogy az örök Istennek örök Fia, Ábrahám és Dávid magvából Embernek fia lett, nem férfi által, mint Ebion mondotta, hanem a legtisztábban fogantatott a Szentlélektől és született ama mindig szűz Máriától, amint ezt az evangéliomi történet világosan előadja. Pál apostol is ezt mondja: Nyilván nem angyalokat vett föl, hanem Ábrahám magvát. (Zsid. 2,16) János apostol meg így szól: Amely lélek nem vallja Jézust testben eljött Krisztusnak, az nincs Istenből. (1 Ján. 4,3) Krisztusnak teste tehát nem volt látszólagos, sem égből aláhozott test, mint Valentinus és Marcion álmodták. Ezenkívül a mi Urunk Jézus Krisztusnak a lelke nem volt érzés és okosság nélkül való, amint Apollinaris vélekedett, sem a teste nem volt lélek nélkül való, amint Eunomius tanította, hanem okos lelke és érező teste volt, amely érzékeinél fogva a szenvedés idején valóságos fájdalmakat állott ki, miként erről maga is bizonyságot tesz, mondván: Szomorú az én lelkem mind halálig (Máté 26,38) és: Most az én lelkem megrendült. (János12,27)

4. Valljuk tehát, hogy ugyanazon egy Urunk Jézus Krisztusban két természet van: isteni és emberi, és azt mondjuk, hogy ezek egymással úgy vannak összekötve vagyis egyesülve, hogy sem meg nem semmisülnek, sem össze nem zavarodnak, sem össze nem elegyednek: sőt inkább ez a két természet, tulajdonságának épségben maradása mellett egy személyben úgy egyesül, vagyis úgy van összekötve, hogy mi egy Úr Krisztust imádunk, nem kettőt; mondom: egyet, aki igaz Isten és ember; isteni természete szerint az Atyával, emberi természete szerint pedig velünk emberekkel azonos lényegű és hozzánk mindenben hasonló, kivéve a bűnt. (Zsid. 4,15) Mert valamint helytelenítjük a nestorianusok tanát, mely az egy Krisztusból kettőt csinál és a személy egységét megsemmisíti: éppenúgy határozottan kárhoztatjuk Eutyches és a monotheléták vagy monophysiták őrjöngését, akik az emberi természet tulajdonságát tagadják.

5. Következésképpen teljességgel nem tanítjuk, hogy Krisztusban az isteni természet szenvedett, vagy hogy Krisztus a maga emberi természete szerint még most is ezen a világon, sőt még mindenütt jelen volna. Mert sem nem véljük, sem nem tanítjuk, hogy Krisztus testének valósága a megdicsőülés alkalmával megszűnt, vagy istenivé, még pedig olyan formán istenivé lett, hogy tulajdonságait a testre és lélekre vonatkozólag levetkezte és teljesen isteni természetté vált és csakis egy lényegben kezdett volna létezni. Következőleg sem nem helyeseljük, sem el nem fogadjuk Schwenkfeldnek és a hozzá hasonló léha beszédű embereknek üres, homályos, zavaros és önmagoknak ellenmondó szószaporításait, sem nem tartunk velök.

6. Hisszük továbbá, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus - amint Péter apostol mondja - valósággal szenvedett és meghalt érettünk. (1 Pét. 3,18. 4,1) Megvetjük azonban a jakobiták és törökök istentelen őrjöngését, kik az Úr szenvedését gyalázzák.

7. Nem tagadjuk azonban, hogy Pál apostol szavai szerint a dicsőség Ura mi érettünk megfeszíttetett. (1 Kor. 2,8) Mert a tulajdonságok egymással való egyesülését, mely a szentírásból van véve és amelyet az egyetemes ős egyház, az egymásnak látszólag ellenmondó szentirati helyek magyarázatára és egyeztetésére használt, kegyelettel elfogadjuk és alkalmazzuk is.

8. Hisszük és tanítjuk, hogy ugyanazon Urunk Jézus Krisztus, abban az ő valóságos testében támadott fel a halálból, amelyben megfeszíttetett és meghalt s nem mást támasztott fel az eltemetett test helyett, sem nem vett föl test helyett lelket, hanem a valóságos testet tartotta meg. Tehát, midőn a tanítványai azt vélték, hogy az Úr lelkét látják: megmutatja nékik kezeit és lábait, amint azok a szegek és sebek helyeivel megjegyezve valának, mondván: Nézzétek meg az én kezeimet és lábaimat, mert én vagyok; tapogassatok meg engemet és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van. (Luk. 24,37-39)

9. Hisszük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus ugyanazon testben ment föl minden látható egeknek felette, magába a legfelsőbb égbe, tudniillik Istennek és a dicsőült lelkeknek lakóhelyébe, az Atya Istennek jobbja felől, ami noha a dicsőségben és méltóságban való egyenlő közösséget jelenti: mindazáltal bizonyos hely gyanánt is vétetik, melyről az Úr így szól az evangéliomban: Elmegyek, hogy helyet keszítsek néktek. (Ján. 14,2) Péter apostol is ekként szól: Krisztust az égnek kell befogadnia mind az ideig, míg majd minden helyreállíttatik. (Csel. 3,21)

10. Az egekből pedig ugyanő jő el ítéletre akkor, amikor majd a gonoszság tetőfokra hág a világon és az antikrisztus az igaz vallást megvesztegetvén, mindeneket babonával és gonoszsággal áraszt el és az egyházat vérrel és tűzzel irtózatos módon elpusztítja. (Dán. 11) Eljő pedig Krisztus az övéi megszabadítására és eljövetelével megsemmisíti az antikrisztust és ítéletet tart élők és holtak fölött.

11. Mert a halottak fel fognak támadni és akik ama (minden teremtmény előtt ismeretlen)napon még élnek, elváltoznak egy szempillantásban; minden hívők együtt felragadtatnak a levegő égbe, (1 Kor. 15,51-52) a Krisztus elébe, hogy aztán Ő vele bemenjenek a boldog hajlékokba, hogy örökké éljenek. (1 Thess. 4,17) A hitetlenek és istentelenek pedig a gonosz lelkekkel leszállanak a pokolba, hogy örökké égjenek és a kínoktól soha meg ne szabaduljanak. (Máté 25,46)

12. Kárhoztatjuk tehát mindazokat, akik tagadják a testnek valóságos feltámadását, vagy akik - miként jeruzsálemi János (aki ellen Hieronymus írt) - helytelenül vélekednek a megdicsőült testekről. Kárhoztatjuk azokat, akik azt vélték, hogy egykor a gonosz lelkek és istentelenek is mindnyájan idvezülni fognak és vége lesz a büntetéseknek. Mert világosan megmondotta az Úr: Az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik. (Márk 9,44.48) Ezenkívül kárhoztatjuk a zsidós ábrándokat, mintha az ítélet napja előtt arany korszak állana be e földön és a kegyesek, legyőzvén hitetlen ellenségeiket, a világ birodalmait elfoglalnák. Mert az evangéliomi igazságban (Máté 24 és 25 Luk.18) s az apostoli tanításban (2 Thess. 2 2 Tim. 3 és 4) egészen mást találunk előadva.

13. Továbbá a mi Urunk, az Ő szenvedésével és halálával s általában mindazokkal, amiket testben megjelenésétől kezdve érettünk cselekedett és szenvedett, minden híve iránt kiengesztelte a mennyei Atyát; eltörölte a bűnt, meggyőzte a halált; a kárhozatot és poklot megszüntette; halálból való feltámadásával pedig visszaszerezte és helyreállította az életet és halhatatlanságot. (Róm. 4,25 10,9) Mert Ő a mi igazságunk; Ő az élet és a feltámadás; (Ján. 6,39.40-47 11,25-26) Ő minden hívő teljessége és bevégzettsége, idvessége és legteljesebb megelégítése. Mert az apostol azt mondja: Tetszett az Atyának, hogy minden teljesség Őbenne lakozzék. (Kol. 1,19) És: Őbenne vagytok betelve. (Kol. 2,10)

14. Tanítjuk ugyanis és hisszük, hogy ez a mi Urunk Jézus Krisztus az emberi nemzetségnek, sőt az egész világnak egyedüli és örök Megváltója, akiben hit által tartatnak meg mindannyian, kik a törvény előtt, a törvény alatt és az evangéliom alatt idvezültek és akik még a világ végezetéig idvezülni fognak. Mert maga az Úr mondja az evangéliomban, hogy: Aki a juhoknak aklába nem az ajtón megy be, hanem másunnét hág be, tolvaj és rabló az. (Ján. 10,1)Én vagyok a juhoknak amaz ajtaja. (Ján. 10,7) Ismét egy másik helyen ugyanazon evangéliomban így szól: Ábrahám látta az én napomat és örvendezett. (Ján. 8,56) De Péter apostol is így szól: Nincsen senkiben másban idvesség; mert nincs is más név az ég alatt adva az emberek között, amely által kellene nekünk megtartatnunk. (Csel. 4,12) Hisszük tehát, hogyaz Úr Jézus Krisztusnak kegyelme által tartatunk meg, valamint apáink is. (Csel. 15,11) Pál apostol is így szól: Minden mi apáink ugyanazt a lelki eledelt ették és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták. Ittak tudniillik a lelki kősziklából, mely őket kísérte. A kőszikla pedig Krisztus volt. (1 Kor. 10,3-4) Jánosnál is ezt olvassuk: Krisztus ama Bárány, aki megöletett a világ megalapításától fogva. (Jel. 13,8) És Keresztelő János ezt a bizonyságot teszi róla: Krisztus az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit. (Ján. 1,29)

15. Határozottan valljuk és hirdetjük tehát, hogy Jézus Krisztus a világ egyedüli Megváltója és Idvezítője, Királya és Főpapja, amaz igaz és várva várt Messiás, ama szent és áldott, akit a törvény minden példázolata és a próféták jövendölései eleve kiábrázoltak és megígértek, Isten pedig nekünk ajándékozott és elbocsátott, hogy többé immár senki másra ne várjunk. Nincs is egyéb hátra, mint hogy mindnyájan Krisztusnak tulajdonítsunk minden dicsőséget, benne higgyünk és egyedül benne találjunk megnyugvást, eldobván s megvetvén rajta kívül minden más segítséget ez életben. Mert akik idvességöket Krisztuson kívül bármi egyébben keresik, azok az Isten kegyelméből kiestek és Krisztus nekik semmit sem használ. (Gal. 5,2-4)

16. És hogy e tételről kevés szóval sokat mondjunk, mindazt, ami a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesülésének titkáról a szentírás alapján megállapíttatott és a legnevezetesebb négy első, úgymint nicäai, konstantinápolyi, efezusi és kalcedoni zsinat symbolumaiban és határozmányaiban, valamint Athanasius symbolumában és minden ezekhez hasonló hitformákban egybefoglalva van, mindezt őszinte szívvel hisszük és teljes nyíltsággal valljuk, minden ezekkel ellenkező véleményt helytelenítvén. És ily módon sértetlenül és épségben megőrizzük az igaz és egyetemes keresztyén hitet, tudván, hogy a nevezett symbolumokban semmi sem foglaltatik, ami az Isten beszédével megegyező nem volna és a hit tiszta értelmezését elő nem mozdítaná.

VIII. FELTÁMADÁS

"Ti ne féljetek" - mondta az angyal, amikor az asszonyok keresték Jézus testét a sírjában. "Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta." Mi is volt ez a feltámadás? Az apostolok és az az ötszáz ember tett bizonyságot Jézus feltámadásáról, akiknek megjelent. (vö. Lk 24,36-49; Mk 16,14; Jn 20,19-29)

Akikkel Jézus akkor találkozott, azoknak életük gyökeresen megváltozott; gondoljunk a két emmausi tanítványra. Saul - Pál is, aki gyűlölettel vezérelve indult Damaszkuszba, hogy keresztyéneket hurcoljon el, találkozva Jézussal bizonyságot tesz arról, hogy igenis Ő a Messiás, az Isten Fia.

Isten kegyelméből mondjuk és hirdetjük, hogy Jézus feltámadott és él, és ha ez a csendes bizonyosság megszületik szívünkben, nem kell félnünk többet a haláltól. Tartozunk ezentúl valakihez, van egy biztos pont az életünkben, mely állandó és örök. Van valaki, akit mindig megtalálunk és mindig ugyanúgy. Ebben rejlik felelősségünk is, hiszen neki vagyunk felelősek mindenért. Minden, ami történik velünk, a javunkat szolgálja.

Ha visszatekintünk a régmúltba, meg kell, hogy értsük, az akkori embereket, asszonyokat, akik nem hittek a feltámadásban, most azzal kellett szembesülniük, hogy Jézus az Emberfia feltámadt halottaiból. Nem kételkedtek tovább abban, hogy Ő valóban Isten Fia, benne valóban a Mindenható hajolt közel hozzánk.

Az apostolok elindultak arra az útra, amit Krisztus kijelölt számukra (Mt 28,20), hirdették az igét és bizonyságot tettek Jézusról, de eközben Krisztus munkálkodott azokban, akik hallgatták őket.

Az a bizonyosság, hogy Jézus él azt is jelenti, hogy tudjuk: feltámadásával legyőzte a halált"Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál." (1Kor 15,26) (vö. 1Kor 15), és az igaz hívőknek is helyet készít maga mellett "Ne nyugodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is." (Jn 14,1-3)

Krisztus azóta is szüntelenül esedezik érettünk és hihetünk abban is, hogy lehet vele találkozni egész életünk során. Igéjében közeledik mindenkihez, és Szentlelkével győz meg minket arról, hogy Ő él és rá mindig számíthatunk. "Mert ahol ketten hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Mt 18,20)

"Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni. (1Thessz 5,1-3)

Hogyan kell élni Krisztus közeli második eljövetelének fényében.

"Úr napja" jelentése Jézus Krisztus második eljövetele, ezúttal isteni dicsőségben (Mt 24,43-44 vö. Lk 12,39-40). Az Úr napja úgy jön el, mint "éjjeli tolvaj" (2Pt 3,10). Amikor biztonság és békesség lesz a földön (Mt 24,37-42), akkor fog eljönni váratlanul. Nem mindenkinek lesz ez váratlan. Gondoljunk vissza arra, Noé hányszor figyelmeztette az embereket, hogy mi vár rájuk, mi fog történni velük és mégis élték tovább mindennapjaikat. Mi azonban "mindannyian a világosság fiai" vagyunk, a krisztushívőket tehát mindez nem éri váratlanul. Arra is kapunk feleletet, hogyan legyünk éberek és józanok, hogy felkészülve várjuk az Úr eljövetelét (Ef 6,11-17). A hit és a szeretet véd minket mindenkor, illetve az üdvösség reménysége, ha nem térünk le a krisztusi útról. "Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet." (1Kor 13,13) Isten célja Krisztusban az, hogy az ember üdvösséget nyerjen. Tehát akik minden körülmények között kitartanak Jézus mellett, azokkal együtt uralkodik majd. "Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülők az ő trónusán." (Jel 3,21)

Az ezer esztendőt követi majd az általános nagy feltámadás, amikor Isten újjáteremti a világot. Minden kulcs Isten kezében van, semmi nem történhet meg nélküle, ezért nem kell félnünk a gonosztól (Isten erősebb), vagy a haláltól. A Jelenések könyve azért íródott, hogy vigasztalódást adjon az üldözött keresztyéneknek. Nekünk pedig azért, hogy reménykedjünk reménytelen körülmények között is, türelmet, vigasztalást merítsünk belőle. Aki hit által él, annak kitartást, állhatatosságot ad a földi élet szenvedései között.

A második halálunk (a testi után), amikor a feltámadáskor nyilvánvaló lesz, hogy valaki Jézushoz tartozik, avagy nem. Akik hisznek Jézusban azoknak részük lesz a második halálban."És aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha." (Jn 11,26)

IX. ELEVE ELRENDELÉS

"Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok."

(2Móz 33,19b)

A predesztináció

1) Isten predesztinációja, azaz előre tervezése vagy rendelkezése azonos az egész történelmet átfogó, nagy megváltási tervvel. Az Ef 1,9-11-ben foglalt kijelentés tanúsítja, hogy Isten megváltási terve magában foglalja a megváltás történelmi eseményeinek időpontjára és körülményeire vonatkozóan hozott végzéseit, de ugyanúgy az egyénre, a terv emberi szereplőire vonatkozó isteni végzéseket is. (Lásd ott a 11. verset.)

Úgy próbáljuk elképzelni Isten megváltási tervét, mint egy monumentális mozaikképet, amelyben a nagy mintát rengeteg apró mozaikkocka alakítja ki. E.Gretillat megfogalmazása szerint a megváltás terve: "A történelem általános fejlődési menetét éppúgy átfogja, mint az egyes mozzanatokat, amelyekből ez a fejlődési menet összetevődik... Az isteni akarat minden determinációját magában foglalja."

Mindenekelőtt azt kell tehát tisztázni, hogy nincs külön terv a megváltás nagy eseményeire és ezek idejére vonatkozóan, és külön predesztinációs terv (népszerű kifejezéssel: "sors könyve") az egyénekre vonatkozóan. Csak egy megváltási terv létezik, amely mindent magában foglal, a legnagyobb eseményektől a legkisebbekig, és mindezek mögött egyedül és kizárólag csak az üdvözíteni, megmenteni akaró isteni szándék áll: "Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, a ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson." (1Tim 2,3-4)

2) A megváltási terv előre rendelkezése tehát az egyes személyekre is kiterjed. Isten előre ismeri az ember szabad akarati döntéseit, mind a pozitívakat, mind a negatívakat. Előre ismerése, amely "végére mehetetlen bölcsességéből" (Ézs 40,28; Róm 11,33-36) következik, számunkra felfoghatatlan. Az "előre ismerés" fogalma eleve arra utal, hogy van egy olyan tényező, amit Isten nem meghatároz a maga mindenható hatalmával, hanem csak "előre ismer". "Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé." (Jer 1,5) (5Móz 31,21; Ez 11,5)

"Kizárja-e a predesztináció az ember akarati szabadságát Pál gondolatmenete szerint, vagy éppen ellenkezőleg: bele van kalkulálva ez a szabadság a predesztinációba?... Az apostol az előre látást vagy előre ismerést teszi a predesztináció alapjává, amely azt bizonyítja, hogy olyan tényező határozza meg ezt a végzést, amely Isten előre pillantó megismerésén alapszik... Az előrelátásnak ebből a fogalmából nem kevesebb következik, mint az, hogy ezt a tényt olyasvalaminek kell tekinteni, mint amely valamilyen módon az isteni okszerűségtől különböző tényező, és ez a tényező csak az emberi szabadság lehet... Pál gondolatmenete szerint a predesztináció révén nemcsak hogy nincs kizárva a teljes emberi szabadság a hit cselekedetében, hanem egyenesen bele van foglalva ebbe az elrendelésbe." (Frédéric Godet)

3) Az egyes emberek szabad akaratú állásfoglalásának előre ismerése alapján Isten kiválasztotta azokat az embereket, akiknél látta, hogy őt, illetve az igazságot szeretni fogják. Azt a végzést hozta rájuk vonatkozóan, hogy minden segítséget meg kell kapniuk ahhoz, hogy a Krisztushoz való hasonlóságot elérjék. Saját szabad akaratú elfordulásukon kívül semmilyen külső tényező ne akadályozhassa meg őket abban, hogy azzá legyenek, akik szívük vágya szerint lenni szeretnének. Isten megtervezte és elvégezte, hogy olyan élettapasztalatokon menjenek keresztül, amelyek az önmaguk feletti győzelmet, jellemük tisztulását szolgálják. Olyannyira érvényesül ez a törvény, hogy még a Gonosz őket érő támadásai is ezt munkálják: (Jn15,16; Róm 8,28-39; 1Kor 10,13; Zsolt 33,14-15,18-19)

"Mihelyt a szív átadja magát az isteni szeretet áramának, attól kezdve életében mindennek azt kell elősegítenie, hogy a dicső célt elérje... Ha így áll a dolog, akkor ez azt jelenti, hogy az előre elrendeltek üdvössége, rendeltetésük megvalósulása földi életük folyamán nem egyszerűen szerencsés véletlenségnek köszönhető, hanem egy előre átgondolt terv eredménye, amiből viszont az következik, hogy életük minden körülményének, amely a célnak alárendelten életük szövevényét alakítja, ezzel a tervvel kell összefüggésben lennie, ezt a tervet kell elősegítenie." (Frédéric Godet)

"Mivel Isten - döntése meghozatalakor - előre ismerte az egyes emberek hitét, előre rendelkezett a sajátságos helyi, idői és egyéni körülmények felől, amelyek között a kegyelem örök végzése megvalósulhat, külön-külön minden egyes hívőre vonatkozóan, megtérésének pillanatától az üdvösség teljességre jutásának pillanatáig, amikor is hasonlóvá válik Krisztus képmásához." (Augustin Gretillat)

4) A kiválasztottakra vonatkozó végzés magában foglalja elhívásuk módjának és megszentelődésük egész folyamatának megtervezését, beleértve ebbe életük szolgálatának az elgondolását is: (2Tim 1,9; Róm 8,30; Ef 2,10 vö. pl. ApCsel 9,15-16)

"Isten - miután öröktől fogva meghatározta a célt és lefektette végzését - hozzáfogott művének időbeli megvalósításához. Még mielőtt a létezés tengerébe bocsátaná az előre ismerteket, már szemléli valamennyiüket a célban, és miután létezésre bocsátja őket, munkálkodik értük és bennük... Aki el akar érni egy célt, annak eszközöket kell alkalmaznia. Az első eszköz, amelyet Isten művének megvalósításában alkalmaz: az elhívás... Az elhívás a... külső elhívást jelöli, párosulva a kegyelem Lelkének belső sürgetésével. Pál apostol nem azt akarja mondani (Róm 8,30), hogy Isten csak azok felé fordul hívásával, akiket tetszett néki kiválasztani a dicsőségre, hanem csak azt állítja csupán, hogy azok esetében, akiknél Isten előre látta a hitet, elmaradhatatlanul megtörténik az elhívás, a legkedvezőbb napon és órában, hogy a személyükre vonatkozó isteni végzés beteljesedjék." (Frédéric Godet)

5) Isten nem a cselekedeteket, hanem kinek-kinek a valódi, személyes döntését, az isteni kegyelem vonzására, hívására adott belső válaszát nézte a kiválasztásnál. A külsőleg kifogástalan cselekedetek mögött is ismerte a tisztátalan önzést és a bűnök sötét foltjai mögött is ismerte az igazságra vágyakozó lelket. Nem igazságtalanság ez, hanem magasrendű méltányosság és végtelen kegyelem. (Róm 9,10-16) "Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené." (Róm 9 15-16)

6) Isten minden ember elhívását kívánta volna megvalósítani, az ószövetségi Izrael és a keresztény egyház által, függetlenül a maga előre ismerésétől és elrendelésétől. Sajnos sem Izrael, sem a keresztény egyház nem töltötte be misszióját Isten akarata szerint. Isten azonban így is többeket, másokat is hív, mint akiket előre ismert és elrendelt. Segíti őket addig és annyiban, ameddig ezt igénylik és elfogadják tőle. Azt akarja, hogy az egész világmindenség, és a végső ítéletkor majd az emberek is lássák, értsék: nem az ő végzése nyitja meg vagy zárja el az utat az üdvösséghez, hanem az emberek saját szabad döntései. Ugyanakkor semmiképpen sem maradhatnak ki az elhívásból az előre ismertek és elrendeltek. (Mt 22,9; 1Móz 12,3 vö. 2Móz 19,5b; Mt 18,19; Mk 16,15; Lk 14,23; Mt 23,37; Zsolt 3,14)

"A Szentírás tanítja, hogy bármelyik hívő elveszítheti a saját hibájából azt a kegyelmet, amelynek kiváltságát élvezhette: Mt 5,13; 1Tim 1,19; 1Kor 9,27; stb. Ezt az alapvető elvet nevezik a teológiában a kegyelem elveszthetőségének." (A. Vouche: 90. o.)

"Isten szavában nyoma sincs a feltétel nélküli kiválasztásnak, vagyis annak, hogyha valaki egyszer kegyelemben részesült, örökre megmaradna a kegyelemben. 2Pt 2. fejezetében világosan kifejti ezt. Némelyek gonosz útjának leírása után ez a magyarázat hangzik: Akik elhagyván az igaz utat, eltévelyedtek, követvén Bálámnak, Bosor fiának útját, aki a gonoszság díját kedvelte (15. vers). Az apostol az ilyeneket figyelmezteti: Mert jobb lett volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén elpártoljanak a nekik adott szent parancstól..."(E.G. White)

7) Isten igazságosan jár el azokkal szemben is, akik felől az üdvösség elvetését ismerte előre. Ha látható elhívást nem is kap mindenki közülük, a Szentlélek mindannyiukat az önzéstől való elfordulásra és az igaz életre próbálja késztetni. Ha ennek ellenállnak, Isten engedi, hogy szabadon tegyék mindazt a rosszat és gonoszt, amit akarnak, de tudtukon és akaratukon kívül beépíti tervébe úgy mindezt, úgy hogy nem hiúsíthatják meg céljait, sőt az elrendeltek és Isten műve javára lesznek ellenséges cselekedeteik is. (Róm 9,13-23, vö. Jer 18,1-10; 2Tim 2,20-21; ApCsel 4,27-28) "Hogyha szólok egy nép ellen és ország ellen, hogy kigyomlálom, megrontom és elvesztem: de megtér az a nép az ő gonoszságából, a mely ellen szólottam: én is megbánom a gonoszt, a melyet rajta véghezvinni gondoltam." (Jer 18,7-8)

8) A kétféle ember cselekedeteit különleges módon szerkesztette egybe Isten a maga nagy tervében. Az "elfordítás, elforgatás" kifejezést alkalmazza erre vonatkozóan az Írás következetesen: (Zsolt 33,10-11; Zsolt 146,9; 1Móz 50,20; 1Sám 24,13-16) "Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait. Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről - nemzedékre." (Zsolt 33,10-11)

9) Az isteni predesztináció eredményeképpen Isten terve, kijelentett akarata győzelmét senki és semmi nem akadályozhatja meg, sem a történelemben, sem az egyének életében. Ez a terv az egyének "üdvbizonyosságának"-alapja, a külső körülményeket illetően. (Róm 8,31-39; 1Pt 3,5; Zsolt 33,10-22; Mik 411-13; Ézs 54,14 - 17; Jer 29,11) "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít; kicsoda az a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt aki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk." (Róm 8,31-34)

10) Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a szabad választás törvénye mindenkor sértetlen marad a választottak esetében is. Nem csupán abban az értelemben, hogy ha végérvényesen elutasítják maguktól Isten kegyelmét, akkor, ezáltal teljességgel meghiúsítják a rájuk vonatkozó predesztinációs terv győzelmét. Akkor is érvényesül a szabadság törvénye, ha nem fordulnak el ugyan teljesen Istentől, de egy adott ponton engedetlenséget tanúsítanak, és mintegy "átszavaznak" az ellenség oldalára. Ilyenkor módosul Isten rájuk vonatkozó terve, de nem adja fel az üdvösségükért való küzdelmet. Engedi őket mintegy "rossz kanyart" venni, letérni a jó útról, de szeretete még inkább fáradozik értük, hogy önként visszatérjenek az igazság, és az üdvösség egyenes útjára.

Az ilyen kitérők azonban nem következmény nélküliek, nem veszélytelenek. Az ember mindenképpen kárt vall, több szenvedést gyűjt be magának, és veszteséget, vereséget okoz Isten ügyének, fájdalmat okoz magának Istennek is. Örömet szerez az ellenségnek, akit mintegy magára szabadít, hogy még nagyobb erőfeszítéseket tegyen teljes elvesztése érdekében. (1Sám 2,32.13,13 2Tim 2,13 Zsolt 81,13-15) "Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja." (2Tim 2,13)

11) Isten igazságos végzései és bölcs terve, amelyben sértetlenül hagyja érvényesülni az ember szabad választását, és mégis a maga mindenható akaratát viszi győzelemre az igazság és a benne bízók diadalára, valóban csodálatra méltó. (Zsolt 147,5 Róm 11,33-36 Jel 15,3-4)"Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcsességének nincsen határa." (Zsolt 147,5)

Isten eleverendeléséről és a szentek elválasztásáról

l. Isten öröktől fogva, szabadon és ingyen kegyelemből, személyválogatás nélkül eleve rendelte vagyis elválasztotta a szenteket, akiket Krisztusban idvezíteni akar, az apostol ama mondása szerint: Isten elválasztott minket Őbenne a világ megalapítása előtt; (Eféz. 1,4) továbbá: Ki megtartott minket és elhívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az Ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nekünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte, megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak Jézus Krisztusnak megjelenése által. (2 Tim. 1,9-10)

2. Tehát nem közbenjáró nélkül, noha nem is valamelyes érdemünkért, hanem Krisztusban és Krisztusért választott el Isten minket, úgy hogy éppen azok, a kik már hit által Krisztusba oltattak, egyszersmind elválasztottak is; ellenben azok, akik a Krisztuson kívül vannak, elvetettek az apostol ama mondása szerint: Magatokat próbáljátok meg, hogy vajon a hitben vagytok-e? Avagy nem ismeritek-e meg magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? hanemha elvetettek vagytok. (2 Kor. 13,5)

3. Végre elválasztotta Isten a szenteket Krisztusban bizonyos célból, melyet az apostol hasonlóképpen előad, mondván: Elválasztott minket Őbenne a világ megalapítása előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk Ő előtte, szeretettel eleve elrendelvén, hogy minket fiaivá fogad a Jézus Krisztus által, az Ő akaratának jókedve szerint, az Ő kegyelme dicsőségének dicséretére. (Eféz. 1,4-6)

4. És ámbár Isten ismeri azokat, akik az övéi, (2 Tim. 2,19) és valahol említés van téve a választottak kevés számáról: (Máté 20,16) mindazáltal mindenek felől jót kell remélnünk és senkit sem kell meggondolatlanul az elvetettek közé számlálni. Pál apostol a filippibelieknek ezt mondja: Hálát adok az én Istenemnek minden rólatok való emlékezésemkor (pedig az egész filippibeli gyülekezetről szól), hogy ti az evangéliomnak tudományában részesek lettetek; elhívén, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Jézus Krisztus napjáig, miképpen méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindnyájatok felől. (Fil 1,3.5-7) És mikor az Urat kérdezték, ha vajon kevesen vannak-e, akik idvezülnek?: (Luk. 13,23) Ő nem azt válaszolja és mondja, hogy kevesen vagy többen fognak idvezülni, vagy kárhozatra jutni, sőt inkább intőleg szól, hogy kiki igyekezzék bemenni a szoros kapun. (Luk. 13,24) Mintha mondotta volna: Nem a ti dolgotok az, hogy ezek felől kíváncsian kérdezősködjetek, hanem inkább törekedjetek arra, hogy az egyenes úton bejussatok a mennybe.

5. Annakokáért nem helyeseljük némelyeknek istentelen beszédeit, kik azt mondogatják: Kevesen vannak elválasztva, és mivel magamról nem tudom, ha vajon e kevesek számában benne vagyok-e: tehát élvezem az életet. Mások meg így beszélnek: Ha engem az Isten eleverendelt vagy elválasztott, akkor semmi sem fog meggátolni ennek a már határozottan bizonyos idvességnek bírásában, bármit cselekedjem is. Ha pedig az elvetettek közül való vagyok, akkor meg sem hit, sem bűbánat nem fog rajtam segíteni, mert az Isten végzése meg nem változtatható. Így hát hiábavaló minden tanítás és intés. Az ilyenek ellen küzd az apostol, így szólván: Az Úr szolgája legyen a tanításra alkalmas, türelmes és olyan, aki szelíden igazítsa útba az ellenmondókat, ha talán egykor az Isten az igazságnak megismerésére térítené őket és kijózanodnának a sátán tőréből, aki fogva tartja őket a maga akaratára. (2 Tim. 2,24-26) De Augustinus is (De bono perseverantiae, cap. 14 sqq.) azt bizonyítgatja, hogy hirdetni kell egyaránt, mind a szabad elválasztás és eleverendelés kegyelmét, mind az intéseket és üdvös tanításokat. Helytelenítjük tehát azok eljárását, akik Krisztuson kívül kérdezik: Vajjon elválasztattak-e? és mit végezett felőlük az Isten öröktől fogva? Mert hallgatni kell az evangéliom hirdetését és azt hinni kell, és kétségtelennek kell tartani azt, hogy ha hiszesz és Krisztusban vagy: akkor elválasztott vagy. Mert az Atya az Ő eleverendelésének örök tanácsát Krisztusban jelentette meg nekünk, amint azt éppen az apostol szavaival kifejtettem. (2 Tim. 1,9.19)

6. Mindenekelőtt tehát szükséges tanítani és figyelembe venni, hogy az Atyának mily nagy szeretete lett nyilvánvalóvá mi hozzánk; továbbá meg kell hallani, amit maga az Úr naponként hirdet nekünk az evangéliomban, amint hívogat és szól: Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket. (Máté 11,28) Úgy szereté Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adá, hogy minden, valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Ján. 3,16) Viszont: Nem akarja az Atya, hogy elvesszen egy is a kicsinyek közül. (Máté18,14) Krisztus legyen hát a tükör, amelyben a mi elválasztásunkat szemléljük. Arra nézve, hogy az életnek könyvébe be vagyunk írva, elég világos és erős bizonyságunk lesz az, ha egyesülünk Krisztussal és Ő igaz hit által a miénk és mi az övéi vagyunk.

7. Vigasztaljon bennünket az eleverendelés felől való megpróbáltatás közepett, amelynél veszedelmesebb alig van, az: hogy Isten ígéretei egyetemesen szólnak a hívőknek, mert maga mondja: Kérjétek és megadatik néktek, (Luk. 11,9-10) mindenki, aki kér, kap. (Máté 7,7-8) Vigasztaljon az is, hogy Isten egyetemes egyházával így imádkozunk: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben! és hogy a keresztség által Krisztus testébe oltattunk (Gal. 3,27) és az Ő testével és vérével gyakorta tápláltatunk az egyházban az örök életre. Ily módon erősbödve, Pál apostol szerint munkáljuk a mi idvességünket félelemmel és rettegéssel. (Fil. 2,12)

X. MISSZIÓNK

"Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Jézus tett és tanított kezdettől egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott". (ApCsel 1,1-2)
Jézus Krisztus missziói parancsának engedelmeskedve, a következő igék alapján a missziói munkát, kiemelt feladatként tekintjük:
"Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet" (Mt 28,18-19)
"Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk" (ApCsel 4,20)
"Eszetekbe juttatom testvéreim az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok" (1Kor 15,1)
"Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket" (Jn 20,21)
"Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig" (Ézs 49,6)
"Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson" (1Tim 2,4)
Vallást teszünk a Szentháromság Istenbe vetett hitéről:
- az Atyáról, "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16)
- a Fiúról, aki "megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8)
- a Szentlélekről, aki által erőt vesznek a tanítványok küldetésük teljesítésére"Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig"
(ApCsel 1,8)
Az egyház által végzett misszió ezért az Atyától eredően, a Fiú iránti engedelmességben, a Szentlélek hatalmával történik. Hitünk szerint a misszió az Isten kegyelmi kiválasztásának gyakorlati megvalósulása. Az egyház mintegy közhírré teszi az evangéliumot, hogy akik üdvösségre választattak, de még nem hallották meg az életet mentő jó hírt, végre meghallják:"a hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által." (Róm 10,17)
A misszió ezért Krisztusnak, az Ő egyházának az a szüntelen fáradozása, amely által az Ő gyülekezeteibe akarja gyűjteni Isten választottait (Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet).
A misszió célja nemcsak az ember üdvössége, hanem mindenek fölött Isten dicsőségének a szolgálata: "Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen."
(Róm 11,36)
A Szentháromság Istennek engedelmeskedve, a "perzselő tüzet" (Jer 20,9), a "Lélek erejét" meg nem oltva (1Thessz 5,19), az evangélium szavára szüntelen emlékezve és emlékeztetve, az egyházban folyó missziói munka ékesen és szép rendben történő végzése érdekében valljuk:
- misszió minden emberért
- azokért, akik hallottak Krisztusról, de még nem fogadták be a Krisztust (gyülekezeti misszió)
- azokért, akik az egyháztól elidegenedtek, illetve elszakadtak (belmisszió)
- azokért, akik még soha nem hallottak a Krisztusban minden ember számára megjelent üdvözítő kegyelemről (külmisszió).
A missziói munkában az egyház minden tagjának feladata, hogy élőszóval, hitből fakadó cselekedetekkel, valamint példaadó élettel tanúskodjék a Jézus Krisztusban megjelent üdvösségről.
Missziónk főbb területei:
- Isten igéjének hirdetése szóban, írásban és a kommunikáció modern eszközeivel, gyülekezeti alkalmakon és azokon kívül,
- Isten igéjének hirdetése a sákramentumok (keresztség és úrvacsora) kiszolgáltatása által,
- evangelizáció,
- a Jézus Krisztus személyéhez elvezető katekézis családi, gyülekezeti, iskolai, közösségi és egyéb formái,
- a gyülekezet tagjainak rendszeres látogatása - különös tekintettel a betegekre, gyászolókra, a szétszórtságban (szórványban) élőkre,
- a gyülekezet közösségében újjászületettek, a Krisztushoz megtértek lelkigondozása és további gyülekezeti szolgálatokra való felkészítése (bibliaórák, imaórák, stb.)
- fiatalok közti misszió minden korosztálynak (gyermekek, általános- és középiskolások, szakmunkásképzősök, főiskolások, egyetemi ifjúság között),
- a társadalom széles rétegeinek az evangéliummal való találkozását munkáló kulturális alkalmak (irodalom, zene, művészet),
Együttműködésre törekszünk minden olyan más felekezetű, felekezetközi és egyéb szervezettel, amelynek céljai a mi missziói tevékenységünk szellemével egybeesnek.

1. Igei alapok

Ószövetség

"... szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. Ezek tettek igazságot a nép között minden időben." (2Móz 18,21-22)

"Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjts össze hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda a kijelentés sátrához és álljanak ott veled. Akkor leszállok és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely benned van, és nekik is adok, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét..." (4Móz 11,16-17)

"Csodát teszek majd köztük és a megmentetteket elküldöm a népekhez ... a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet és nem látták dicsőségemet. Vigyék hírül dicsőségemet a népeknek!" (Ézs 66,19)

Újszövetség

"Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőjévé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett."

(ApCsel 20,28)

"... presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked; ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfiú, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással és nem engedetlenek." (Tit 1,5-6)

" ... becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban és intenek is titeket, és munkájukért nagyon becsüljétek őket." (1Thessz 5,12-13)

"A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját és Méltó a munkás a maga bérére. Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak két vagy három tanú szavára" (1Tim 5,17-19)

"A közöttetek lévő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese, legeltessétek az Isten közöttetek lévő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak" (1Pt 5,1-3)

2. Heidelbergi Káté

A Káté következő kérdése és felelete ad eligazítást a szolgálatról:

55. kérdés: Mit értesz a "szenteknek közösségén"?

Először, hogy minden egyes hívő, mint tag, az Úr Jézus Krisztusnak, minden Ő javainak és ajándékainak osztályrészese, továbbá, hogy ki-ki kötelességének ismerje, hogy Istentől nyert ajándékait készséggel és örömmel a többi tag javára és üdvösségére fordítsa.

3. A II. Helvét Hitvallás

XVIII. fejezet (Az egyházi szolgákat el kell hívni és meg kell választani):

"Az egyházi szolgákat meg kell hívni és törvényes választással meg kell választani, azaz válassza ki őket lelkiismeretesen az egyház vagy azok, akiket erre az egyház kiküldött, szép rendben, zavargás, pártoskodás és marakodás nélkül. De ne akárkit válasszanak, hanem alkalmas embereket, akik szent és igaz tudománnyal, kegyes ékesszólással, természetes bölcsességgel, mértékletességgel és életük tisztességével tűnnek ki az apostoli előírás szerint."

XI. AZ IFJÚSÁG VALLÁSOS OKTATÁSA

"Bizony mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."(Mt 25,40)

Modern korunkban az oktatás megváltozott, hiszen jobbára nem a szülők nevelik gyermeküket, hanem a kicsik óvodákban és iskolákban sajátítják el az ismereteket. Míg korábban a vallási nevelés is szinte kizárólag a családban történt, hiszen itt adták tovább a vallási törvényeket és szokásokat az új nemzedékeknek, mára már ez is megváltozott.

Az egyházi hittanítás fő pillérei: a keresztény világkép kialakítása, a keresztény erkölcs megalapozása. A hitoktatás és a vallási nevelés a gyermekek pozitív személyiségének kialakítását segíthetik elő.

A családban kapott vallási nevelés természetesen elengedhetetlenül szükséges ehhez, ezért az egyházunk minden esetben, ezt kiegészítve biztosítja a gyermeki személyiség védelmét, nevelését, fejlesztését. Azok a gyermekek, akik keresztény családba születtek, a szülők hite és döntése alapján váltak az egyház tagjaivá, a keresztségkor. Ezért aztán később el kell indulniuk azon az úton, ahol a gyermek az evangélium megismerése által Jézus Krisztus követőjévé válik. Hiszen a keresztségkor erre tettek ígéretet a szülők és a keresztszülők egyaránt. Jézus Krisztushoz vezetni őket, annyit jelent, mint életre segíteni. Figyelembe véve és tiszteletben tartva az életkori sajátosságokat, a gyermek mind teljesebb egyéni képességeinek kibontakoztatása érdekében, állást foglalunk a különböző erkölcsi kérdésekben. Tanításaink célja, az önállóan és kritikusan gondolkodó keresztény értékrendű, művelt, önmagával és környezetével igényes gyermek nevelése. A nevelésben hangsúlyossá válik, a hit, a biztonság, a szeretet, a hála, a béke. Fontos, hogy a gyermekek ismerjék meg a teremtő Isten csodálatos világát, tiszteljék és őrizzék azt, és a nevelési példa alapján, ismerjék meg az utat, mely Jézushoz vezet. Alakuljon ki bennük a helyes önértékelés, és értékrend, a természet iránti pozitív érzelmi kötődés, bontakozzék ki a környezetükben jól eligazodó, sokoldalú, boldog, harmonikus személyiség.

AZ IFJÚSÁG HITRENEVELÉSÉNEK ÁLTALÁNOS CÉLJAI ÉS FELADATAI

Az ifjúkor az ember vallásos fejlődésének döntő időszaka. A keresztény nevelés terápiás jellegű. Az ember, akit megrontott az eredendő bűn, hajlamos az elbukásra, állandóan fenyegetik a külső ingerek és belső kísértések, ezért a nevelésnek elsősorban arra kell irányulnia, hogy megtartsuk a gyerekeket Istennek tetsző módon élni.

A legfontosabb nevelési célunk az Istenkép kibontakoztatása a gyermek lelkében, feltétel nélküli szeretet adása, és elsajátítása. Illetve a keresztyén hitélet gyakorlásának elsajátítása közben: a keresztyén erkölcsi értékekre, a viselkedési formákra való nevelés. A liturgikus év ünnepein való részvételnek is fontossága van.

Feladataink:

A keresztény családi nevelés folytatásaként a keresztény értékek erősítése

Isten szeretetének megsejtetése a gyermekekkel

A teremtett világra való rácsodálkozás képességének kialakítása, fejlesztése

Öröm, hála, megbecsülés, védelem, szeretet, megbocsátás, egymás elfogadása, ünnepi áhítat megtanítása.

Erkölcsi nevelés, közösségi nevelés

A teremtő Isten segítségének megélése

A gyermeki jellem alakítása

Türelem, szolidaritás, igazságosság formálása

Érzelmek megjelenítésének formái

Szeretet, féltés, félelem kifejezése

Önfegyelem, fegyelem udvariasság elsajátíttatása

Szocializáció, társadalmi elvárások tudatosítása

Szerepazonosulások megélése

Egyházi ünnepek megélésének megtanítása

Köszönési mód elsajátítása

Mindennapos lelki beszélgetés

Templomlátogatások

A liturgikus év eseményeinek fontossága:

Közösséghez való tartozással pl. biztonságérzet kialakulása, elfogadottság élménye, feltétel nélküli szeretet

Ismerkedés a liturgikus renddel, annak eszközeivel,

Helyes viselkedési szokások megismerése

Közös szentmise-látogatás a szülőkkel

Imádságok tanulása

Az erkölcsi jellem leglényegesebb jegyeit egy gyermek: alázatot, toleranciát, rendet, kitartást, önuralmat, állhatatosságot a vallásos nevelés segítségével kialakított közösségből merítheti.

Az emberi személyiség kialakulása a gyermekkortól kezdve a kamaszkoron át az ifjúkorig hosszú folyamat. Minden korszaknak megvan a maga jellemzője mind érdeklődésben, mind emberi példákban, mind olyan értékekben, amelyre érzékenyek.

Az ember fejlődése során tapasztalja meg önmagát, a többi embert, természeti környezetét. Fokozatos öntudatra ébredése során fedezi fel személyi szabadságát, s az ezzel járó felelősségvállalást. Testi, lelki, szellemi fejlődése tárja fel léte, élete értelmét és célját: egyéni, Istentől kapott ajándékainak kifejlesztését embertársai javára, s ez által Isten szeretetét a teremtett világ számára.

Az ifjú megértésre szorul, mindig legyen szemünk előtt, hogy tiszteletben tartsuk egyéniségét, személyiségét. Érezze meg, hogy törődünk vele, akarunk segíteni, imádkozzunk érte. Isten Lelke végezheti el az ő megtérését, az Úrnak való szolgálatát. Bezárt lelkéhez a kulcs, a szeretet. Segítsünk azzal, hogy Isten kegyelmét, bocsánatát hirdetjük neki. Ébresszünk hálát lelkében, Isten és más emberek iránt. Tanítsuk meg szívből imádkozni. Ifjúság és szabadság összetartozik, ezért azt is meg kell mutatnunk, hogyan lehet ezzel a szabadsággal élni. A személyes kapcsolat fontosságát nem lehet lebecsülni, meg kell ismerni jól az ifjú személyét, egyéni kérdéseit, bajait, vágyait, törekvéseit. A szolgálat a fiatalok megértésével kezdődik. Megszerzett bölcsességünk birtokában tudunk segíteni, Isten kegyelmével.

Az egyik Krisztustól kapott parancs a missziói munka teljesítése. Az emberek Isten felé vezetése, üdvösségre segítése, alapvető magatartása, lelkisége kell, hogy legyen a Krisztust követő embernek. Küldetésünk, hogy hirdessük az evangéliumot, vagyis kinyilvánítsuk mindenki előtt az üdvösség örömhírét. Korunk nélkülözi a stabil értékrendet. Az egyházunk az egészséges személyiség és a hit alapjait egyszerre kívánja megalapozni. Az ember számára megfelelő erkölcsi nevelés szükséges, amelyre azután ráépülhet a hit.

Isten szellemi, lelki, testi értékeket helyezett el a gyermekben, amelyeket a neveléssel kell kibontanunk, helyes irányba terelnünk, és a jót megerősítenünk. A gyermek fejlődése során az ismereteket, a tapasztalatokat környezetéből szívja magába. A vele kapcsolatban lévő felnőtt feladata, hogy olyan környezetet teremtsen a gyermek köré, amely segíti érdeklődését, mozgatja belső kreativitását, és feladata az is, hogy utat nyisson Isten szavának.

Kötelességünk hirdetni az üdvösség útját minden embernek.

A keresztyén értékrend megismerése, elsajátítása Istennek tetsző irányba tereli a gyerekek hozzáállását a tanuláshoz, munkához, viszonyát a világhoz. Megismerheti a legfontosabb törvényeket a Szentírásból, amelyek segítségével megvédheti magát korunk negatív hatásaitól. Akinek hite van, van önbizalma, van reménye, van jövője. Vallási alapértékeink egyetemesek, így nem zárhatunk ki más vallású gyerekeket sem, ha önszántukból részt kívánnak venni hittanóráinkon.

Az ember az imádságban a dolgokat úgy látja, ahogyan vannak: Isteni távolságban, s így minden viszonylagossá válik. Az Isten-távlatban szemlélt élet egészen új jelentőséget kap: a rossz nem abszolút kikerülhetetlen és végleges, a jó viszont növekedhet, végtelenségig teljesedhet, nem várt fordulatokkal gazdagodhat. Sokan a vallási oktatástól várják, hogy segítsen a fiatalok moralitásának, a társadalom normalizálódásának munkálásában. Ha az Istentől kapott szeretet, belső béke sugárzik másokra, akkor egy jobb, harmonikusabb, élhetőbb világot tudunk létrehozni.

Az ifjúság vallási oktatásáról és a betegek látogatásáról és vigasztalásáról

1. Az Úr az Ő ószövetségi népének lelkére kötötte, hogy az ifjúságot a legnagyobb gonddal és idejekorán helyesen tanítsák, sőt határozottan megparancsolta, hogy azt az Ő törvényére oktassák és neki a sákramentomok titkait megmagyarázzák. (2Móz. 12,26-27 13,14 5Móz. 4,9-10 6,7) Mivel pedig, az evangéliomi és apostoli iratokból világos, hogy Isten az Ő újszövetségbeli népére is nem kevésbé ügyel, amennyiben nyilván bizonyságot tesz erről, eképpen szólván: Engedjétek hozzám jőni a kis gyermekeket, mert ilyeneké a mennyeknek országa: (Márk 10,14) tehát igen helyesen cselekesznek az egyházak lelkipásztorai, akik az ifjú nemzedéket korán és szorgalmasan oktatják, lerakván a hit első alapját és híven tanítván vallásunk elemeit, megmagyarázva Isten tíz parancsolatát, az apostoli hitvallást, az úri imádságot, a sákramentomok lényegét és vallásunk más ilynemű alapelveit és főbb hittételeit. Az egyház pedig ebben a tekintetben mutassa meg a hitét és buzgóságát azzal, hogy a gyermekeket a kátéba bevezeti, örömmel óhajtván, hogy a gyermekei kellő oktatásban részesüljenek.

XII. A VALLÁSI FELEKEZETEK EGYMÁSHOZ KÖZELÍTÉSÉRŐL, PÁRBESZÉDÉRŐL SZÓLÓ HITÜNK

"Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk." (1Jn 4,11-12)

"Ha nincs párbeszéd a vallások között, nincs béke a földön" - állapította meg 2004-ben a Világvallások Parlamentje. Ha a szentírás Isten igaz beszéde, és minden felekezet vallja és hiszi, hogy Isten egy és oszthatatlan, nem lenne szabad ekkora szakadéknak lennie a vallások között.

Egyházunk mindig is arra törekedett, hogy nyisson úgy az emberek felé (pl. külmisszió), mint nagy vagy kis egyházak felé, megőrizve hitünket, hogy ezen vallások tanításának alapja Isten elfogadása, szeretete legyen. Egyházunk arra bátorítja a saját és más egyházak tagjait, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben is legyenek a párbeszéd és az együttműködés elkötelezett hívei. A párbeszéd lehetőséget ad arra, hogy megismerjünk, meghallgassunk másokat, megértsük, hogy miben hisznek ők, mit tartanak fontosnak, valamint, hogy beteljesítsük azt az igét, amit Pál szögez le "Szeresd felebarátodat, mint magadat." (Gal 5,14)

Mindig is arra törekedtünk, hogy híveink tiszteljék, szeressék és támogassák más felekezetek tagjait. A mai világ egyre inkább úgy tűnik, hogy eltávolodik Istentől, pedig az apostolok után mindannyiunk feladata, hogy megismertessük az emberekkel Istent. Az anyaszentegyház minden időben megmarad. Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják. Az Egyház valódi egységéhez elegendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanításában, nem szükséges, hogy az emberi hagyományok, vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartások, mindenütt egyformák legyenek. Amint Pál mondja: "Egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek" (Ef 4,5-6)

Fontosnak tartjuk a jótékonyságot, az erőszakmentességet, a lelki oktatást, az erkölcsös gondolkodásmódot és viselkedést, valamint az odaadó, Istennek végzett szolgálatot. Fontosnak tartjuk továbbá az olyan tulajdonságokat, mint az alázat, a tolerancia, az együttérzés, a tisztaság, az önuralom, az egyszerűség, az állhatatosság, a tudás, az őszinteség és a személyes tisztesség. Tisztelünk és értékhordozónak tartunk minden hagyományt és kultúrát, amely ezen értékek gyakorlására, fenntartására és az ehhez hasonló tulajdonságok és viselkedésminták kifejlesztésére törekszik.

Bizalomra épülő kapcsolat csakis a hívők közötti őszinte párbeszédből születhet. A párbeszéd, valamint a tiszteleten alapuló együttműködési kapcsolatok más hívők közösségeivel tehát egybehangzóak Egyházunk küldetésével, és a társadalmi összhang megteremtését szolgálják.A társadalom sem élhet békében és bőségben, ha nem fogadja el alapvető igazságként Isten legfelsőbb akaratát. Egyházunk, ahelyett, hogy bírálná mások vallási gyakorlatát, bátorítja azok követőit, hogy ragaszkodjanak az elveikhez. Mindenki kövesse saját vallásának szabályozó elveit és hagyományait. E meggyőződés fényében Egyházunknak nem küldetése a más vallásúak megtérítése. A megtérés személyes élmény, amely a vallási intézmények és a felekezeti hovatartozás felett áll.

A párbeszéden keresztül különböző hittel és hagyományokkal rendelkező emberek együttműködhetnek, hogy megosszák egymással alapelveiket és megbeszélhessék, ami leginkább foglalkoztatja őket. Egyesíthetik egyéni szellemi erőfeszítéseiket a háború, az erőszak, az erkölcsi züllés, a bűnözés, a kábítószerek, a szegénység és a bűnözés, a szegénység és éhezés, a társadalmi bizonytalanság, a környezet romlása és más hasonló problémák kezelése érdekében. Sokan beszélnek az önmérsékletről, az áldozatkészségről, a lemondásról és a jótékonyságról, mint a lelki fejlődéshez szükséges alapelvekről, ám erőfeszítésünkhöz mindnyájunknak bátorításra és lelkesítésre is szükségünk van. A párbeszéd egyben hitbeli megmérettetés is minden hagyomány követői számára. Segítheti az egyént hite és jelleme megerősítésében, az egyházakat egységük és célkitűzéseik megőrzésében. A legfontosabb feladatunk a mai világban, hogy példát mutassunk másoknak, azzal, hogy erős és mély a hitünk Istenben, a parancsolatok, és a bibliában leírtak szerint élünk, hogy tudunk szeretni (szeretet pedig nem más, mint Isten ajándéka), és együttműködni, beszélgetni másokkal. Ily módon a párbeszéd a küldetés, a szó legszélesebb értelmében vett alapos megértéséhez vezethet.

Az Úr következetesen elismeri és fenntartja kapcsolatát az egyéni lelkekkel, és figyelembe veszi, hogy ha még oly hiányosan vagy tökéletlenül is, de a megismerésére és megértésére törekszünk.

Az Úr híveinek kötelességük, hogy különösen azoknak az embereknek adjanak meg minden tiszteletet, akik őszintén próbálják szeretni és szolgálni Istent. Ez a fajta tisztelet, tolerancia és alázat képezi a vallási kapcsolatok alapját. Az érett hívő fontosnak tartja a megfelelő kapcsolatokat, tulajdonságaik és érzelmeik alapján felismeri Isten híveit, és nem ítélkezik felettük pusztán vallási hovatartozásuk alapján. Mikor tehát a hívő vallásgyakorlata érett szakaszába jut, kifejlődik benne az a látásmód, ami a más vallású közösségekkel folytatandó őszinte és közvetlen kapcsolatokhoz szükséges.

Az istenhívő, más vallású emberekkel való kapcsolattartáshoz alázatra van szükség. Az alázat a kulcsa a lelki kapcsolatok kiépítésének. "És tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek." (Mt 11,29) Ugyanakkor az alázat a hívő ember alapvető erénye. A másik alapvető erény az őszinteség és a becsület, és a tisztelet. Késznek kell lennünk minden tiszteletet megadni másoknak, anélkül, hogy tiszteletet várnánk el saját magunk iránt. Tolerancia és türelem, valamint az előbbi erények nélkül nem érhető el a vallások közötti párbeszéd sikere.

Őszinte személyes kapcsolatokat kell kiépíteni a más vallású emberekkel. Meg tudunk élni a filozófia és a szertartások nélkül, de nem élhetünk Isten és hívei iránti szerető és szolgálatkész hozzáállás nélkül. A fő cél az, hogy barátságos kapcsolatokat építsünk ki, melyek elősegítik a köztünk és más vallások tagjai közötti megértést.

Mások ugyanúgy elkötelezték magukat a vallásuk iránt, mint mi a sajátunk iránt. Tisztelnünk kell mások jogát a véleménykülönbségre. A párbeszéd csak akkor csírázik ki, növekszik természetesen és terem gyümölcsöt a nehézségek dacára is, ha a felek kölcsönös bizalmának erős talaján ereszt gyökeret. Nem fogalmi kategóriákkal vagy fogalmakkal állunk párbeszédben.

A vallásközi párbeszéd nem más, mint a XXI. század kísérlete, az egyetemes szeretet, a népek barátsága, az elmélyült istenszeretetet elérésére. Kívánatos törekvés lenne, hogy egység jöjjön létre az Istent szolgáló emberek között, tekintet nélkül arra, hogy keresztények, zsidók, hinduk vagy muzulmánok.

A párbeszéd lényege tehát az, hogy az embereket közelebb vigyük Istenhez, kifejlesszük azt az eszmét, hogy minden lélek Isten művének a része. Isten neve szent, ahogy azt az Úr kinyilvánította tanításaiban. Mindenekelőtt azt kell megérteni, hogy az Úr mindennek a tulajdonosa, s hogy Ő mindenki legfőbb jóakarója. Célunk, hogy vallásaink egymást gazdagítsák és az emberiség javára kibontakoztassák hatalmas lelki tartalékaikat.

"Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem." (Jn 17,21)

XIII. ÜNNEPEINK

ÚJÉV

A naptári év kezdete. Míg a Szilveszter napja a hálaadás, a számadás és a bűnbánat alkalma, addig január 1-e a reménységnek és a segítségkérésnek alkalma.

Bibliai szakasz: Hogyan kell valamihez hozzákezdeni? (Lk 10,5-6)

Ének: 23. Zsoltár

VÍZKERESZT

Jézus Krisztus megkeresztelésének ünnepe. Eredeti görög szóval: epifánia. Azaz megjelenés. Jézus megjelenése a Jordánnál Keresztelő Jánosnak és a népnek. Az ünnep a kezdet fontosságáról és az ügyekben az elindulás szükségéről tanít.

Bibliai szakasz: "Annak növekednie kell, nekem pedig alább szállanom." (Jn 3,30)

Ének: 312. dicséret

VIRÁGVASÁRNAP

Jézus virágvasárnapi bevonulására emlékezünk. Jeruzsálem népe felismerte Jézusban a királyt. Jézus nagyságáról, király voltáról szól ez az ünnep, valamint arról az örömről, amikor valaki felfedezi Jézus Krisztusban az ég és föld Urát.

Bibliai szakasz: "Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön!" (Jn 12,13)

Ének: 464. dicséret

NAGYCSÜTÖRTÖK

Bűnbánati nap. Jézus Krisztus ezen a napon szerezte az úrvacsora szentségét. Ez volt az utolsó vacsora. Ezen a csütörtökön árulta tanítványa Júdás és tagadta meg háromszor Péter apostol, amíg a kakas nem kukorékolt. Erre utal sok református templom tornyán a kakas. Ez az ünnep a legjobb szándékú embert is jellemző félelemről és kishitűségről tanít.

Bibliai szakasz: "Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán..." (Mt 26,31)

Ének: 334. dicséret

NAGYPÉNTEK

Jézus kereszthalálának a napja. A Megváltás és az Örök Élet feltétele volt Isten Fiának a halála.

Bibliai szakasz: "Elvégeztetett!" (Jn 19,30)

Ének: 343. dicséret

NAGYSZOMBAT

Jézus Krisztus temetésének napja. A szombat a nyugalom napja. A temetők a megnyugvás helyei. A temetés napja a vigasztalódás ideje.

Bibliai szakasz: "Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek."

(Lk 23,56)

Ének: 342. dicséret

HÚSVÉT

Jézus feltámadásának a napja. A magyar elnevezés a böjt végére, a hús nappali evésére utal, helytelenül. A húsvét azt tanítja, hogy Isten az élet Ura és erősebb a halálánál. Krisztus feltámadása a mi feltámadásunk előképe.

Bibliai szakasz: "Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül..." (1Kor 15, 20)

Ének. 356. dicséret

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK

A Mennybemenetelre emlékezünk. Húsvét után 40 nappal Jézus a tanítványok szeme láttára felmegy a Mennybe.

Bibliai szakasz: "... szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el őt a szemük elől."

(ApCsel 1,9)

Ének: 358. dicséret

PÜNKÖSD

Jelentése: ötvenedik. Jézus feltámadása utáni 50. napon kitöltetik a Szentlélek. Az Anyaszentegyház születésnapja.

Bibliai szakasz: "Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek..." (ApCsel 1 8)

Ének: 370. dicséret

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

Az Isten lényegének és kiábrázolhatóságának titka.

Isten lényege szerint egy, azaz mindig a Mindenható, de megjelenése és maga közlése szerint három. Atya, Fiú és Szentlélek.

Bibliai szakasz: "Bizony, tőle, általa és érte van minden..." (Róm 11,36)

Ének: 174. dicséret

LELLISI SZENT KAMILL EMLÉKNAP

Hitvallása: Minden erőnket a Keresztrefeszítettből meríteni, szívvel ápolni, Krisztust ápolni minden betegben, és Krisztust hordozni minden beteghez.

Bibliai szakasz: "Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket..." (Mt 11,28)

Ének: 469. dicséret

ÚJKENYÉR

Hálaadás a termésért. A munka a keresztyén ember istentisztelete. A termés pedig, Istennek erre az istentiszteletre adott válasza.

Bibliai szakasz: "Gondoskodsz a földről, megöntözöd, nagyon meggazdagítod."(Zsolt 65,10)

Ének: 225. dicséret

REFORMÁCIÓ

Az Anyaszentegyház megújítása, visszaalakítása. Visszaalakítani azt kell, ami az idők folyamán elvesztette eredeti alakját. A Reformáció kezdete 1517. október 31-én történt.

Bibliai szakasz: Jézus mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."(Jn 14,6)

Ének: 390. dicséret

MINDENSZENTEK

Bibliai szakasz: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa"(Mt 5,1-12a)

HALOTTAK NAPJA

Hálaadással emlékszünk rájuk, kegyelettel gondozzuk sírjaikat, és vigasztalást kérünk Istentől miattuk a gyászolókra.

Bibliai szakasz: "... mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak ..."

(1Kor 15,52)

Ének: 401. dicséret

SZENT KAMILL KERESZTÉNY EGYHÁZ ALAPÍTÁSÁNAK ÉVFORDULÓJA

"Mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: "Szentek legyetek, mert én szent vagyok."" (1Pt 1,15-16)

Ének: 392. dicséret

ADVENT

Jelentése várakozás. 4 hétig tart. 4 vasárnap gyújtunk gyertyát. A 4 gyertya Jézus Krisztus négy fajta érkezését jelöli, ahogyan az ember életébe.

Bibliai szakasz:

"Várván vártam az Urat, és Ő lehajolt hozzám." (Zsolt 40,2)

Ének: 312. dicséret

SZENTESTE

Jézus Krisztus születésére emlékszünk.

Bibliai szakasz: "Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Ének: 329. dicséret

KARÁCSONY

Jelentése, mivel a szláv kracsun szó módosulása, napforduló. Értelme, hogy a sötétséget legyőzte a világosság. A Bűn hatalmán diadalt vett Isten szeretete.

Bibliai szakasz: "Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre..." (Jn 3,18)

Ének: 326. dicséret

ÓÉV

Hálaadás és számadás napja. Érzéseink a bűnbánattól a kegyelem öröméig terjed.

Bibliai szakasz: "... szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!" (Zsolt 73,26)

Ének: 280. dicséret